in

A Dal 2018 – hatan már bekerültek az elődöntőbe

Szombaton elindult A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó látható és hallható élőben a Duna televízióban.

A közmédia hetedik dalválasztó showjának zsűrijében Frenreisz Károly, az LGT és a Skorpió zenekar alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa szerepel.

Az ötödik zsűritag idén is a közönség, amely pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére A Dal-alkalmazáson keresztül; utóbbi Android és iOS platformon is elérhető. Az érdeklődők az alkalmazásban híreket, aktualitásokat olvashatnak a műsorról, követhetik a zsűritagok által adott pontszámokat és a közönségszavazatok alakulását is.

Technikai hiba A Dal 2018-ban

“Technikai okok miatt az adás elején nem működött az applikáció és adal.hu, ezért a mai adásban minden produkciónál csak az SMS-ben beérkezett szavazatokat vesszük figyelembe. Megértésüket köszönjük! ” – közölték a műsor alatt.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A Dal 2018-ba harminc produkció jutott be. Az első három válogatóból, amelyeket január 20-án, 27-én és február 3-án rendeznek, hatan-hatan, összesen tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe, amelyeket február 10-én és 17-én tartanak. A február 24-i döntőbe nyolc versenyző jut be.

Szombatonként 20 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Rátonyi Krisztával és Fehérvári Gábor Alfréddel kereshetik a Duna Televízió nézői Magyarország legjobb dalát.

A Dal műsora után közvetlenül szombat késő esténként A Dal Kulissza következik, amelyben az előadók és a zsűri is részletekkel szolgál a produkciókról. A Kulissza két műsorvezetője idén Pflum Orsolya és Forró Bence lesz.

Továbbjutók névsora

Leander Kills: Nem szól harang
Süle Zsolt: Zöld a május
Ceasefire X: Satellites
Király Viktor: Budapest Girl
Knoll Gabi: Nobody to die for

A nézői voksok alapján továbbjutott:
Vastag Tamás: Ne hagyj reményt

Végeredmény a pontszámok alapján – első 5 helyezett automatikusan továbbjutott:

  1. Leander Kills: Nem szól harang 44 pont
  2. Süle Zsolt: Zöld a május 44 pont
  3. Király Viktor: Budapest Girl 43 pont
  4. Ceasefire X: Satellites 41 pont
  5. Knoll Gabi: Nobody to die for 40 pont
  6. Noémo: Levegőt! 39 pont
  7. LivingRoom: Kirakat élet 36 pont
  8. Vastag Tamás: Ne hagyj reményt 36 pont.
  9. Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban 33 pont
  10. Patikadomb: Jó szelet! 33 pont

Az első válogatón az alábbi előadók dalai versenyeztek:

Ceasefire X: Satellites

Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban

Király Viktor: Budapest Girl

Knoll Gabi: Nobody to die for

Leander Kills: Nem szól harang

LivingRoom: Kirakat élet

Noémo: Levegőt!

Patikadomb: Jó szelet!

Süle Zsolt: Zöld a május

Vastag Tamás: Ne hagyj reményt

Szólj hozzá!
A dal 2018 - versenyzők, zsűri névsora

A Dal 2018 szavazás – ki volt a kedvenced az első válogatóban?

A Dal 2018: Nene zenekar – Mese a királyról