in

A Dal 2018 – Leander Kills: Nem szól harang

A Dal 2018 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a Leander Kills: Nem szól harang dala.

Immár harmadik alkalommal száll versenybe a győzelemért A Dal színpadán Köteles Leander, a Leander Kills frontembere. A fiatal zenész először 2013-ban mutatta meg zeneszerzői tehetségét A Dalban, akkor a Keresztes Ildikónak írt Nem akarok többé játszani című szerzeményével. Az énekesnő előadásában egészen a döntőig jutott a dal.

A Leander Kills 2015-ben indult

Köteles Leander korábban a Leander Risinggal indult A Dalban, a 2015-ös évadban Lőjetek fel című dalukkal neveztek a zenei versenyre. Két évvel később már új formációjával, a Leander Kills zenekarral indult A Dal 2017-ben, ahol Élet című szerzeményükkel a döntőig jutottak.
A Leander Kills zenekart Köteles Leander alapította 2015-ben. A zenekar tagjai: Czifra Miklós és Vermes András gitár, Jankai Valentin dob, az énekes és basszusgitáros szerepét Köteles Leander tölti be, aki a dalokat és szövegeket is szerzi.

Az energikus előadásáról híres Leander Kills 2018-ban a Magyarország legjobb dala címre pályázik a Nem szól harang” című dalával.

Előadó: Leander Kills
Cím: Nem szól harang
Zeneszerző: Köteles Leander
Szövegíró: Köteles Leander

A Dal 2018 dalválasztó show élő adásait január 20-tól szombat esténként, hat héten keresztül láthatják a Duna Televízió nézői.

Hallgasd bele! Leander Kills: Nem szól harang

Leander Kills: Nem szól harang – klikk a dalszövegért.

Szólj hozzá!
ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2018. február 24-ei – 8. hét nyerőszámai

A dal 2018 - versenyzők, zsűri névsora

A Dal 2018 – ők kerültek a legjobb 4 közé