Ajánljuk:

  • in

    Rio 2016 – Lőrincz Viktor éremért birkózhat

    Lőrincz Viktor harmadik mérkőzését is megnyerte, így már a legjobb négy között van a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján. Lőrincz Viktor 2:1-re legyőzte Rustam Assakalovot, így bejutott a legjobb négy közé! “Az első menetet követően 0:0 volt az állás, Lőrincz kivédekezett egy parterhelyzetet, ügyesen folyamatosan elmozgott ellenfelétől, aki így nem tudta átfordítani. […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Douchev-Janics Natasának nem sikerült – megszólalt a versenyző

    Douchev-Janics Natasának sem sikerült bejutnia a döntőbe, miután hétfői középfutamában a negyedik helyen ért célba K-1 200 méteren a riói olimpián. A Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki négy éve, Londonban bronzérmes volt a sprintszámban, a második középfutamba kapott besorolást, s három riválisa is megelőzte. Nem jött el jól a rajttól, és nem is tudott […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – befejeződött Risztov Éva és Olasz Anna versenye

    Címvédőként Risztov Éva 14., Olasz Anna pedig 15. helyen ért célba a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a riói olimpia hétfői versenynapján, de kizárták a második francia Aurélie Mullert, így mindketten egy helyet előreléptek. A győzelmet a holland Sharon van Rouwendaal nagy fölénnyel szerezte meg. Szerencsésnek mondhatta magát a 26 fős mezőny, hiszen a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – kajak-kenu: Vasbányai Henrik futama rosszul indult

    Vasbányai Henrik harmadik lett a középfutamában, s így nem jutott be az A döntőbe a kenu egyesek 1000 méteres versenyében a riói olimpián. A KSI 25 éves, ötkarikás újonc sportolójának rosszabb volt az ideje, mint az első középfutam harmadikjának, így nem került a legjobb nyolc közé, s kedden a B döntőben szállhat vízre. Rosszul indult […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Lőrincz Viktor másodszor a szőnyegen – a végeredmény

    Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerte, így már a legjobb nyolc között van a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján. Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző az örmény Makszim Manukjan legyőzése után a nyolcaddöntőben az indiai Ravinder Khatrival találkozott, akinek semmilyen jelentős eredménye nem volt eddig, a szőnyegen pedig […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Lőrincz Viktor első meccse befejeződött – a végeredmény

    Lőrincz Viktor győzelemmel kezdte meg szereplését, így nyolcaddöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján. Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyzőnek már a selejtezőben szőnyegre kellett lépnie. Ellenfele pedig az örmény Makszim Manukjan volt, akinek az eddigi legjobb helyezése egy világbajnoki nyolcadik pozíció volt, melyet 2013-ban Budapesten ért […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Lőrincz Viktor ma birkózik

    A riói olimpia hétfői versenynapján birkózásban Lőrincz Viktor lesz érdekelt magyar részről. A birkózócsarnokban a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában az Eb- és kétszeres vb-bronzérmes Lőrincz Viktorért szurkolhatnak a magyarok 15 órától. A ceglédiek fiatalabbik Lőrincze Bácsi Péterhez hasonlóan, selejtezővel kezdi meg az olimpiai menetelést, az örmény Ej-ötödik Makszim Manukjannak kell visszavágni a két évvel ezelőtti finnországi […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Douchev-Janics Natasa bemelegítésnek továbbjutott

    Douchev-Janics Natasa harmadikként ért célba hétfői előfutamában, s a középfutamban folytatja szereplését K-1 200 méteren a riói olimpián. A Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki négy éve, Londonban bronzérmes volt a sprintszámban, az első előfutamba kapott besorolást, csakúgy, mint a címvédő Lisa Carrington. A versenyt az új-zélandi nyerte, a magyar versenyző pedig a portugál Francisca […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – kajak-kenu: Szabó Gabriella, Kozák Danuta döntős

    A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó megnyerte hétfői előfutamát, s ezzel egyből a döntőbe jutott 500 méteren a riói olimpián. Az aktuális világ- és Európa-bajnok kettős favorithoz méltóan versenyzett első pályáján, csak a lengyelek hajója tudott vele tartani, de végül magabiztos siker lett a vége. Csak a győzelem ért egyenes ági fináléba jutást, a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – kajak-kenu – íme az első magyar továbbjutó

    Vasbányai Henrik harmadik lett hétfői előfutamában, így a középfutamba jutott a kenu egyesek 1000 méteres versenyében a riói olimpián. A KSI 25 éves, ötkarikás újonc sportolója a szám címvédőjével, egyben aktuális világ- és Európa-bajnokával, a német Sebastian Brendellel került egy futamba, aki simán nyert, megelőzve a lengyel Tomasz Kaczort. Az első hely ért közvetlenül döntőt, […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – megkezdik a kajakosok, kenusok: ma őkért izgulhatunk

    A riói olimpia hétfői versenynapján elkezdődik a viadal a kajakosok és kenusok számára is. A női 10 kilométer magyar idő szerint 14 órakor rajtol, s a Rodrigo de Freitas Lagúnában ugyanebben az időpontban kezdenek a kajakosok és kenusok is, ott magyar részről Vasbányai Henrik, Kopasz Bálint, Douchev-Janics Natasa, illetve Szabó Gabriella és Kozák Danuta lesz érdekelt a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Risztov Éva éremért úszik ma

    Risztov Éva címvédőként versenyez női 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a riói olimpia hétfői versenynapján. A 30 éves Risztov Éva csütörtökön az úszás medencés változatában 800 méter gyorson 14. lett, akkor azt mondta, készen áll a 10 kilométerre, ahol még egy magyar, a Rióba kalandos úton kijutott Olasz Anna is ott lesz a mezőnyben. Olasz tavaly […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.