in

Rio 2016 – Lőrincz Viktor első meccse befejeződött – a végeredmény

Lőrincz Viktor győzelemmel kezdte meg szereplését, így nyolcaddöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján.

Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyzőnek már a selejtezőben szőnyegre kellett lépnie.

Ellenfele pedig az örmény Makszim Manukjan volt, akinek az eddigi legjobb helyezése egy világbajnoki nyolcadik pozíció volt, melyet 2013-ban Budapesten ért el.

A fiatalabbik Lőrincz-testvér erőssége az állásból való küzdelem, mindig elképesztő erővel fárasztja riválisait, most megtapasztalta ezt Manukjan is, aki a 2014-es Eb-n le tudta győzni a magyart. Az első menet nem volt látványos, a nagy harcban Lőrincz tűnt valamivel erősebbnek és aktívabbnak, ám az örmény intését nem tudta lentről kihasználni, így 0-0 volt a félidő.

A második szakasz elején Lőrincznek kellett lemennie, de Manukjan tulajdonképpen megmozdítani sem tudta, majd állásból már a magyar kivitte őt (1-0).


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

A folytatásra nem maradt izgalom, Manukjan elkészült az erejével, így Lőrincz Viktor még egyszer kitolta, majd meg is intették az örményt, ezzel 3-0-ás magyar sikerrel zárult a csata.

A következő körben, a nyolcaddöntőben az indiai Khatri Ravinder lesz Lőrincz Viktor  ellenfele, a program szerint 15.32-től.

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Lőrincz Viktor ma birkózik

Rio 2016 – Lőrincz Viktor másodszor a szőnyegen – a végeredmény