in

Elindult a Farm: Nádai Anikó bemutatkozott

Nádai Anikó saját bevallása szerint egyáltalán nem áll távol tőle a vidéki élet, hiszen tanyán nőtt fel, úgyhogy nem lesz szívbajos, ha egy kis anyaföld tapad majd a cipője talpára.

Gumicsizmával már természetesen felszerelkezett, azonban a csirkevágást még ő sem vállalná be. A végtermékét azonban annál szívesebben!

Főiskolásként tagjai volt egy bajai színtársulatnak, ekkor már biztosan tudta, hogy a szereplés lesz a hivatása. 20 évesen pedig jelentkezett a Királynő c. műsorba, és már akkor magabiztosan mozgott a színpadon.

Egyből tucatnyi kamera kereszttüzébe került, mikor 2010-ben a nézők beszavazták a Való Világ 4 játékosai közé, és beköltözhetett a Villába.

Szerepelt az Éjjel-nappal Budapest sorozatban

A valóságshow finálé előtti utolsó párbaján ugyan kiesett, de innentől kezdve nem volt megállás. A VV5 indulásakor végre műsorvezetőként állhatott a kamera elé: ő lett a show kísérőműsorának, a BeleValónak az egyik háziasszonya.

Legközelebb az Éjjel-nappal Budapest főszereplőjeként tért vissza ismét a képernyőre.

Nagyon élvezte a pörgést és a folyamatos kihívást, a sorozatból végül több, mint két év közös munka után szállt ki az anyaszerep kedvéért.
Patrik nevű kisfia tavaly augusztusban született meg, azóta anyukaként is lubickol a boldogságban.

Március 21-étől a Farm műsorvezetőjeként tudósít majd az RTL tanyájának életéről Fördős Zé váltótársaként.

Szólj hozzá!

Állapotos a Farm egyik játékosa

Elindult a Farm: Fürdős Zé is bemutatkozott