Vizes vb – Kozma Dominik 6. lett 200 méter gyorson

Hirdetés

Vizes vb – Kozma Dominik a 6. lett 200 gyorson.

Kozma Dominik 1:45.54 perces országos csúccsal, nagyszerű versenyzéssel a hatodik helyen végzett 200 méter gyorson kedden a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A hazai közönség egyik új kedvence hétfő este az elődöntőből új egyéni csúccsal, Cseh László 2009-es, 1:45.78-as országos rekordjától mindössze kilenc századdal elmaradva a hetedik idővel jutott a fináléba.

A 2012-ben, Debrecenben Európa-bajnoki bronzérmes Kozma az 1-es pályán elképesztő lendülettel kezdett, 50 méteren világcsúcs részidőn belül fordult, féltávnál harmadik volt, és úgy tűnt, nem is fárad el. Az utolsó hosszra másodikként érkezett, ekkor azonban a többiek még erősíteni tudtak, az utolsó métereken megelőzték a magyar úszót, aki így is megdöntötte az országos rekordot, s élete legjobb eredményét érte el ebben a számban.

“Elvitt a szívem, ajándékot akartam, már csak a közönségnek is. Megtréfáltam a többieket, de ez lett a vége, ők rutinosabbak voltak. Legközelebb is ugyanezt fogom csinálni, csak be is fejezem” – mondta Kozma, majd hozzátette, azért kezdett nagy tempóban, mert félt, hogy nem tudja kiúszni magát, ha később kapcsol rá.

Győzött az olimpiai bajnok kínai Szun Jang.

FÉRFI 200 M GYORS, DÖNTŐ
1. Szun Yang (Kína) 1:44.39
2. Townley Haas (Egyesült Államok) 1:45.04
3. Alekszandr Krasznyih (Oroszország) 1:45.23
4. Duncan Scott (Nagy-Britannia) 1:45.27.
5. James Guy (Nagy-Britannia) 1:45.36
6. KOZMA DOMINIK (Magyarország) 1:45.54 – új országos csúcs
7. Mihail Dovgaljuk (Oroszország) 1:46.02
8.Pak Te Hvan (Dél-Korea) 1:47.11

Hirdetés

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár