in

Vizes vb 2017 – Csaknem ezer résztvevő lesz a nyitórendezvényen

Csaknem ezer résztvevő, köztük sok száz táncos vesz részt a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét rendezi meg július 15. és 30. között, amelyre nem csupán a sportolók, de a művészek is készülnek: olyan látványos nyitórendezvényt szeretnének, amelyre a nézők sokáig emlékezni fognak – mondta az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója.

A színpadot a Dunán, négy darab nyolcvan méteres uszályon építették fel a Lánchíd pesti hídfőjénél – mondta, hozzátéve: a tervezés során természetesen komoly biztonsági vizsgálatokat végeztek.

Budapestet világszerte a legtöbben a Duna-part látképével azonosítják, ez szolgál majd a produkció “díszletéül” – emlékeztetett a főrendező.

Káel Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Káel Csaba elmondása szerint a világbajnokság zárórendezvényét a Papp László Sportarénában tartják július 30-án. Az eseményre a Recirquel társulat a legtehetségesebb magyar artistákat és több külföldi vendéget gyűjtött össze, hogy a vizet, a tiszta forrást kereső csodaszarvas legendáját elmeséljék.

MTI

Szólj hozzá!

Vizes vb 2017 – programok, menetrend

17. FINA Világbajnokság – infok a nyitóünnepségről