in

17. FINA Világbajnokság – infok a nyitóünnepségről

Öt nap múlva kezdődik a 17. FINA Világbajnokság nyitóünnepsége.

Káel Csaba, a 17. FINA világbajnokság nyitó- és záróeseményeinek főrendezője és Jean-Christophe Canizares, az esemény technikai megvalósításáért felelő, ECA2 igazgatója exkluzív színpadi túra során mutatta meg a sajtó képviselőinek a nagyszabású nyitóelőadás látványos helyszínét, a lenyűgöző, uszályokból álló színpadot és a különleges víz- és pirotechnikai eszközöket felvonultató technikai bárkát. A szervezők bejelentették, hogy Cee Lo Green, a többszörös Grammy-díjas világsztár, énekes, zenész, dalszerző lép színpadra július 14-én az egyedülálló összművészeti produkcióban.

Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója kiemelte: az, ami több mint 700 művész és közreműködő hónapok óta tartó munkájából megszületik, nem összehasonlítható más hazai vagy nemzetközi rendezvénnyel és fesztivállal, hiszen nem egy koncertről vagy koncertsorozatról van szó, hanem egy nagyon átgondolt, felépített, összművészeti produkcióról. “A főpróbaidőszak izgalmas szakasza az alkotásnak, ekkor érik be a próbateremben eltöltött többezer óra gyümölcse, ekkor látjuk meg, hogy mindaz, amit közösen megálmodtunk, hogyan működik a színpadon. A nyitóeseménynél mindez a városunk szeme láttára történik, az erre sétáló budapestiek és külföldiek is részesei lehetnek a folyamatnak. Megható, amikor az emberek már most megtapsolnak egy-egy látványelemet és lelkesen fotózzák a próbákat, mindennek tökéletes díszlete az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Duna-parti látkép” – mondta Káel Csaba arról a jelenségről, hogy sokan estéről-estére visszatérnek a pesti rakpartra és kíváncsian követik a próbafolyamatot.

Jean-Christophe Canizares arról beszélt a sajtónak, hogy a budapesti megnyitó a 30 éve sikert sikerre halmozó ECA2 látványtervező cég történetének egyik legizgalmasabb feladata, annak ellenére, hogy a csapat portfóliójában olyan látványos és rendkívüli, a nemzetközi sajtóban is méltatott, kiemelkedő projekt szerepel, mint az 1998-as párizsi labdarúgó-világbajnokság, a 2004-es Athéni Paralimpiai Játékok nyitó- ill. záróeseményeinek, vagy a 2010-es sanghaji világkiállítás speciális, vízfelületre készült, kiemelt rendezvényeinek megvalósítása, de dolgoztak a mexikói Veracruz piramisainál is. “Hogy mi benne a legnagyobb és legszebb kihívás? Nézzenek körbe, mindez itt! Az, hogy Budapest gyönyörű történelmi belvárosában, folyóvízen, magán a Dunán hozzuk létre ezt produkciót” – mondta Canizares, aki néhány számadattal is érzékeltette a munka nagyságát és volumenét.

Az ECA2 csapat 29 kamionnal és 540 tonna technikai felszereléssel érkezett a helyszínre, az építés során több mint 24 km kábelt használtak fel, ami nem meglepő, hiszen közel 200,000 m2 a teljes terület, amin a produkció megvalósul, ahogy maga is színpad is hatalmas: 4 db 80×10 méteres uszályra épült és közel 3 futballpálya méretű. A technikai stáb is ennek megfelelő, egy több mint 200 fős magyar-francia csapat összehangolt munkájából épül a lenyűgöző látvány.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Káel Csaba úgy fogalmazott, bravúros cserét sikerült megvalósítani azzal, hogy sikerült megnyerni az eseményre Cee Lo Green többszörös Grammy-díjas sztárénekes, zenész, dalszerzőt, aki szintén színpadra lép a július 14-én, 21:00-kor kezdődő ünnepi nyitóeseményen, olyan hazai kiválóságok mellett mint Herczku Ágnes vagy Bogányi Gergely. Olyan nagyszerű alkotók zeneművei is fecsendülnek majd mint a világhírű kortárs komponista Eötvös Péter, vagy épp a világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra frissen felkerült Cserepes Károly.

A nyitóelőadás július 14-én 21:00 órakor kezdődik, a produkciót a helyszínen, a város különböző pontjain elhelyezett óriáskivetítőkön és az élő közvetítésnek köszönhetően a tévéképernyők előtt is követhetik nézők.

Szólj hozzá!

Vizes vb 2017 – Csaknem ezer résztvevő lesz a nyitórendezvényen

Vizes vb Budapesten – megnyitó ünnepség közvetítési info, live stream