in

Magyarország-Izland EB selejtező-mérkőzés – live stream, élő közvetítés

Magyarország-Izland EB selejtező-mérkőzés – live stream, élő közvetítés.

Marco Rossi távollétében különleges szerepe lesz Szalai Ádámnak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A nemzeti csapat olasz szövetségi kapitányának egy nappal a sorsdöntő összecsapás előtt lett pozitív a koronavírustesztje, így nem lehet az együttessel, és ahogyan a szerda esti online sajtótájékoztatón fogalmazott, a szakmai stáb megfogyatkozásával egyfajta lélektani szerepet is be kell töltenie a Mainz csatárának. Hozzátette, igaz, hogy edzője nem játszatja a 32 esztendős támadót, de jó fizikai állapotban van.

“Szalai Ádám túl fontos ahhoz, hogy ne játsszon. Magyarországon jelenleg nincs olyan első ék, akit bármikor a pályára lehetne küldeni, kiválóan tudja megtartani a hosszú labdákat. Ha visszanézzük a bolgárok elleni összecsapást, ott is nagy szerepe volt az első két gólunkban” – nyilatkozta Marco Rossi, aki hangsúlyozta, nem érdeklik a bírálatok, hiszen ő jól tudja, mennyi mindent kell mérlegelni azzal kapcsolatban, hogy kit küld a pályára, és ezek között a mentális képesség az első.

Rossi érzelmesen beszélt betegségéről. Mint elmondta, rendkívül mérges volt magára és a világra, amiért pont a találkozót megelőzően fertőződött meg a koronavírussal. Hozzátette, korábban még viccelődött is vele – noha ez nem helyes, hiszen egy rendkívül alattomos fertőzésről van szó -, hogy bármikor elkapná a fertőzést, ha biztosan tudná, hogy csapata legyőzi Izlandot.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

“Ugyanakkor megnyugtató a tudat, hogy mindenki, akit a pályára küldök, igazi harcos, akik egyetlen centit sem fognak veszni hagyni” – fűzte hozzá a kapitány.

Az újságírók várható felállással kapcsolatos kérdéseire reagálva Marco Rossi elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Szoboszlai Dominik és az őt Bulgáriában nagyszerűen helyettesítő Kalmár Zsolt akár egyszerre is a pályán legyen, míg több poszton is az izlandiak erősséghez mérten
mérlegelve dönt majd, ki kezdjen a Puskás Arénában.

Marco Rossi kiemelte, ugyan az izlandiak papíron valamivel előrébb tartanak a rangsorban, nagyon sok tényezőn múlik egy ilyen összecsapás végkimenetele, és amennyiben a játékosok maximálisan betartják a taktikai utasításokat, és fizikailag, valamint fejben is “ott tudnak lennie a pályán”, akkor jó esélye van az együttesnek.

A játékosok közül Nagy Ádám beszélt, a Bristol futballistája már a 2016-os Európa-bajnokságon is ott volt, amikor a két csapat 1-1-es döntetlent játszott egymással.

“Ez az izlandi csapat nem igazán változott, nem volt náluk olyan vérfrissítés, mint amit itt nálunk visz véghez a szakmai stáb. Persze ez nem negatívum, hiszen eljutottak egy olyan szintre, hogy már senkinek sem kell őket bemutatni. A Nemzetek Ligájában az A divízióban játszanak, a csütörtöki meccs egy igazi döntőhöz méltó találkozó lesz” – mondta Nagy Ádám.

A középpályás megjegyezte, mindannyian érzik a találkozó súlyát, ráadásul a jelenlegi vírushelyzetben is sok olyan ember van, akiknek “egy picit fel tudnák dobni” a napját egy sikerrel.

Nagy Ádám megjegyezte, a 2016-oshoz képest a mostani csapat erősödött, hiszen azóta a biztosabb védekezésből kiindulva próbálják a saját koncepciójukat ráerőltetni az ellenfélre, amibe ugyan néha hiba csúszik, de összességében folyamatosan törekednek a megvalósítására.

A nemzeti együttes csütörtökön 20.45-től a Puskás Arénában találkozik az izlandi csapattal az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Sigér, Nagy, Holender – Szoboszlai – Szalai Á., Sallai

Magyarország-Izland közvetítés

2020. november 12, csütörtök . 20:45 Magyarország-Izland

A Magyarország-Izland összecsapást élőben megtekintheted az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

m4 sport live stream 1
m4 sport live stream 2

Szólj hozzá!

Csak a szerencsén múlik kvíz – Mutatjuk a legújabb kérdéscsomagot!

Való Világ 10 – élő közvetítés, online, live stream infok