in

Magyarország – Ciprus közvetítés – live stream, online

Magyarország – Ciprus közvetítés – live stream, online.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint óriási ösztönzést jelent a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy pénteken újra közönség előtt léphet pályára Ciprus ellen.

“Remélem, a hozzáállás, a motiváció, az akarás és a harc felvállalása tekintetében meg fogunk felelni a szurkolók elvárásainak” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki kijelentette, címeres mezben nincsenek barátságos mérkőzések, éppen ezért nyerni akarnak, mert a legjobb edzés a győztes meccs, ami ráadásul jót tesz az önbizalomnak is.

Az 56 éves tréner elárulta, megvannak az elképzései arra vonatkozóan, hogy játékosai közül ki mennyit játsszon a soron következő két felkészülési mérkőzésen, de konkrétumokat nem közölt.

“Szoboszlai az Szoboszlai, nem könnyű pótolni pontrúgások tekintetében sem. Kleinheisler, Sallai, Varga Roland is megoldás lehet, de ehhez kell, hogy egyáltalán legyenek szögleteink vagy ígéretes szabadrúgásaink. Nekünk olyan megoldást kell találni, aki a játék többi elemében is a csapat hasznára van, mert ez nem amerikaifutball, hogy egy specialistát beküldjünk arra az egyetlen rúgásra” – fogalmazott Rossi, aki szerint a ciprusiak az előreívelt labdák hatékonyságában igazán jók. Kitért a keddi ellenfélre, az ír csapatra is, amely szerinte fizikálisan kiemelkedően erős, ebben például az Európa-bajnoki ellenfelek közül nagyon hasonlít a német és a francia együttesre.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A szakember röviden szólt az Eb-ről is: szerinte papíron a mérkőzések már eldőltek, de nem egyszer látott már a világ olyat, amikor a papírokat ki lehetett dobni az ablakon. Úgy fogalmazott, az álmodozás ingyen van, de az álmok mit sem érnek, ha nem tesznek meg értük mindent.

A Ciprus elleni felkészülési meccs pénteken 20 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A magyar csapat kedden Írországgal játszik felkészülési mérkőzést ugyancsak Újpesten.

A magyarok az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a zárófordulóban.

A Magyarország – Ciprus labdarúgómeccset az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

19:20 – Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Magyarország – Ciprus

m4 sport live stream 1
m4 sport live stream 2

 

Szólj hozzá!

Exatlon Hungary 2021 – 112. adás teljes

Ki esett ki A Konyhafőnökből?