in

Freddie így nyilatkozott a mai próbáról

A péntek délelőtti második próbán elsősorban a különböző kameraállások rögzítésére koncentrált a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd). Az énekes az MTI-nek a próba után telefonon nyilatkozott.

“A mai próbán nem tudtam teljes mértékben átélni a dalt, most elsősorban a különböző kameraállásokra figyeltem. Állókamerákkal és robotkamerákkal is dolgozunk, amelyek szinte sorokra vannak igazítva, ezeket figyelni kell, hogy a fellépésen a televíziónézőkkel is megteremtsem a kontaktot. Még kisebb részletekkel kapcsolatban szükség van egyeztetésre, de a végére nagyon szépen össze fog állni a produkció” – fogalmazott a próba után az énekes.

Freddie kedden az első elődöntőben Lidia Isac moldovai énekesnő után lép színpadra.

A 18 versenyzőből – akárcsak két nappal később, a második elődöntőből – tízen jutnak a jövő szombati döntő 26-os mezőnyébe.
Freddie-vel együtt öten lesznek a színpadon: rajta kívül három vokalista – a Fool Moon a cappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.

Szólj hozzá!

Kismenők: jön az első élő show

Freddie ezzel nem foglalkozik