Ajánljuk:

  • in

    Rio 2016 – Bácsi Péter ismét győzött – a nyolc közé került

    Rio 2016 – Bácsi Péter újabb technikai tussal már a nyolc között. Bácsi Péter bejutott a negyeddöntőbe a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán. A meccs elején mindkét birkózót egyszer-egyszer figyelmeztette a bíró, aztán a második intést Bácsi kapta először, így neki kellett először térdelő helyzetbe mennie. Az idei Európa-bajnokságon a 80 […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – párbajtőrvívás csapat: Magyarország – Dél-Korea: végeredmény

    Bejutott az elődöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján. A vívók utolsó versenynapján az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András összeállítású párbajtőrcsapat – magyar idő szerint 15.30-tól – a dél-koreai együttessel találkozott a negyeddöntőben. A párharc különösen pikáns azok után, hogy kedden a fegyvernem egyéni döntőjében Park Szang Joung 14-10-es hátrányról fordítva […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Bácsi Péter magabiztosan kezdett

    Rio 2016 – Bácsi Péter gyorsan nyert és folytathatja. A kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában Bácsi Péter technikai tussal felülmúlta kolumbiai riválisát, Carlos Andres Munoz Jaramillót a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán, így bejutott a nyolcaddöntőbe. A Ferencváros világ- és Európa-bajnoka állásból nem tudott eredményes akciót csinálni, de ellenfele második figyelmeztetését követően a parterhelyzetből előbb nagy ívben […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Szilágyi Áron így érkezett haza

    Az olimpiai öt karika egyáltalán nem teher, hanem inkább motiváció – vallja Szilágyi Áron, aki már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. A kardvívónak kimondottan tetszik az a felhajtás, ami Budapesten fogadta és már tudja, milyen céljai lesznek az elkövetkező két évben. Egyéni világbajnoki aranyat például még soha nem nyert… Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Hétfőn rajt kajak-kenuban, öt érem a cél

    Hétfőn kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek a riói olimpián, ahol a 15 fős magyar válogatott öt érem megszerzésének reményében száll vízre.     “Örülnék annak, ha öt érmet elhoznánk, és abban lenne egynél több arany. Szerintem ez van a legközelebb a valósághoz” – mondta az MTI-nek előzetesen Storcz Botond vezetőedző, aki versenyzőként maga is háromszor nyert az ötkarikás […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Bácsi Péternek nem volt szerencséje, jöhet a selejtező

    Vasárnap a kötöttfogásúak küzdelmével megkezdődik a birkózók versengése a riói olimpián, s a sportági nyitónapon rögtön komoly éremszerzési esélye lesz a 75 kilós Bácsi Péternek. Nézzük a Magyar Birkózó Szövetség felvezetését. “Nem mástól, mint a nemzetközi szövetség (UWW) szerb elnökétől, Nenad Lalovicstól kértünk és kaptunk útbaigazítást, hol találjuk a birkózók mérlegelését. A 2-es Carioca Aréna […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Imre Gézáéknál minden a legnagyobb rendben van”

    Magyar szempontból egyetlen szám van hátra az eddig rendkívül sikeres riói olimpia vívóversenyéből. A vívók utolsó versenynapján az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András összeállítású párbajtőrcsapat – magyar idő szerint 15.30-tól – a dél-koreai együttessel találkozik a negyeddöntőben. “Minden a legnagyobb rendben körülöttünk” – nyilatkozta a hunfencing.hu-nak Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány a Rio de Janeiró-i olimpiai faluból.  Vívóink […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Bácsi Péter révén éremeséllyel kezdenek a birkózók

    Vasárnap a kötöttfogásúak küzdelmével megkezdődik a birkózók versengése a riói olimpián, s a sportági nyitónapon rögtön komoly éremszerzési esélye lesz a 75 kilós Bácsi Péternek. A Ferencváros 33 éves birkózója harmadszor szerepel ötkarikás játékokon, de világ- és kétszeres Európa-bajnokként első olimpiai érméért száll harcba, ugyanis Pekingben ötödik lett, míg Londonban első mérkőzésén megsérült, s így […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – komoly csata vár a férfi vízilabdázókra

    A férfi vízilabdázókra komoly csata vár vasárnap – immár az úszók által “elhagyott” Olimpiai Uszodában. Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata egy győzelem és három döntetlen után a házigazda brazilokkal küzd meg utolsó csoportmérkőzésén, s a meccset nem lehet félvállról venni, ugyanis a hazaiak korábban legyőzték a világbajnok szerbeket. Győzelemmel a válogatott legrosszabb esetben is második […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Imre Géza ma újra küzd az aranyért

    A párbajtőröző Imre Géza ezüstérmet nyert a riói olimpián, és készül a férfiak vasárnapi csapatversenyére. A vívók utolsó versenynapján az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András összeállítású párbajtőrcsapat – magyar idő szerint 15.30-tól – a dél-koreai együttessel találkozik a negyeddöntőben. A párharc különösen pikáns azok után, hogy kedden a fegyvernem egyéni döntőjében Park Szang Joung […] Megnézem

  • in

    Hosszú Katinka elárulta: “Hétfő reggel hatkor kezdünk”

    Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe. A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk. Nem változtat pihenés terén Hosszú Katinka az MTI újságírójának […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – női vízilabda: Magyarország-Egyesült Államok – a végeredmény

    Újabb vereségével csoportharmadik a női vízilabda-válogatott. Az Európa-bajnok magyar válogatott 11-6-ra kikapott a címvédő és vb-győztes amerikai csapattól a riói olimpia női vízilabdatornájának szombati 3. fordulójában, s a folytatásban az ausztrálokkal játszik majd a negyeddöntőben. Négy évvel ezelőtt, Londonban a bronzmérkőzésen találkozott egymással a két csapat, akkor hosszabbítás után 13-11-es ausztrál siker született. 2008-ban, Pekingben […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.