in

A Dal 2018 – Ham ko Ham: Bármerre jársz

A Dal 2018 legjobb 30 mezőnyébe bekerült Ham ko Ham: Bármerre jársz dala.

A Ham ko ham jelentése: vagyunk, akik vagyunk. A zenekar négy fiatalból áll, akik az autentikus cigányzenét helyezik előtérbe. Az elnevezés a személyiségüket, a felhőtlen zenélésüket tükrözi.

Több dialektusból merítik zenéjüket, és követik a folklór állandó változásait. Az együttes hét éve alakult meg Biriben, a Dankó Pista iskolában. Repertoárjukban főként az autentikus cigányzene jelenik meg, többnyire roma nyelven.

A Ham ko ham előtt most egy újabb nagy lehetőség áll

A zenekarban mostani felállás már évek óta változatlan. A csapat tagjai Rézműves Márkó, Rétháti Salamon, Balázs Levente és Ábri Csaba. Márkó és Csaba tanító szakos hallgatók Nyíregyházán, míg a zenekar másik fele – Balázs Levente és Rétháti Salamon – a Debreceni Egyetemre jár. Gitáron, zongorán, basszusgitáron, kannán, cajonon, tamburán és énekhangon szólaltatják meg a zenét.

A srácok 2016-ban bekerültek az egyik televíziós tehetségkutató műsorba, 2017-ben felléptek a Campus Fesztiválon és ebben az évben jelent meg az első hivatalos videoklipjük is. Az Ellopták a biciklim című dalhoz készült felvételt több, mint öt és fél millióan nézték meg.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A Ham ko ham előtt most egy újabb nagy lehetőség áll: a „Bármerre jársz” című dalukkal bekerültek A Dal 2018 című műsor legjobb 30 dala közé, hogy versenybe szálljanak a Magyarország legjobb dala címért.

Előadó: Ham ko Ham
Cím: Bármerre jársz
Zeneszerző: Tóth G. Zoltán
Szövegíró: Kathy Zsolt

A Dal 2018 dalválasztó show élő adásait január 20-tól szombat esténként, hat héten keresztül láthatják a Duna Televízió nézői.

Hallgasd bele! Ham ko Ham: Bármerre jársz

Íme a Bármerre jársz dalszövege

Hé ná hé ná ná
Hé ná ná ná
Ná ná ná
Hé ná hé ná ná
Hé ná ná ná ná

Gondolsz-e még a mi kis falunkra
A szomszéd fiúra, ki annyira vár?
A kert végében egy csókot ha lopna
Fűzfáink alatt, hol senki se lát

Így fordult a napra nap
Csókunk tüze lángra kap
Így bújik az őszbe tél
Szerelmünk az égig ér
Vérvörös az alkonyat
Csordogál a fák alatt
Keresnélek, nem vagy itt
Viszály támad, elszakít

Hé ná ná hé ná ná
Rég volt, mégis megigéz
Hé ná ná hé ná ná
Bármerre jársz, bennem élsz
Ezer év csak egy napért
Száz határ is egy lépés
Hé ná ná hé ná ná
Bármerre jársz, bennem élsz

Telnek az évek, s nem látlak téged
A szomszéd házból nem cseng nevetés
A kert végében őrfények égnek
Vaskapu és fűzfa kerítés

Így fordult a napra éj
Csókunk tüze mégis él
Tavasz lopja tél jegét
Szerelmünk rügyezne még
Zöldbe borul a határ
A fecskét, fészket hazavár
Fölénk nem borul viszály
Nem áll közénk senki már

Hé ná ná hé ná ná
Rég volt, mégis megigéz
Hé ná ná hé ná ná
Bármerre jársz, bennem élsz
Ezer év csak egy napért
Száz határ is egy lépés
Hé ná ná hé ná ná
Bármerre jársz, bennem élsz

Szólj hozzá!

A Fal – Anitáék 14 milliót nyertek, könnyek a stúdióban

A Dal 2018 – Knoll Gabi: Nobody to die for