in

Farm nyolcadik párbaj – Sanya kiesett, Attila folytathatja

Attila korábban már pedzegette, hogy Sanya került a célkeresztjébe. Elérkezett a kihívás pillanata, így végre kiderült, valóra váltja-e a fenyegetését. Az utána következő párbaj lett végül a Farm történetének eddigi legszorosabb összecsapása.

Attila és Sanya egy feszült beszélgetéssel indították a reggelt, ahol Attila felfedte a lapjait, és Sanya szemébe mondta, hogy tökös párbajt szeretne, úgyhogy őt fogja kivinni. Mivel a jelöltje, Gergő megszerezte a védettséget, lányt pedig nem akar kihívni:

Ezúttal Zé látogatta meg a Farmereket, hogy átadja a kiválasztott Attilának a súlyos zöld kendőt:

Ahogy az lenni szokott, félre is vonultak a csűrbe, hogy Zé kifaggassa Attilát a terveiről. A Farmer elárulta, hogy Sanya mellett Dóri is bekerült a kalapba, mivel mikor visszatért a kirándulásról, indokolatlanul a nyakába borult, amit Attila a rajta lévő piros kendőnek tudott be.

Végül Sanyára került fel a zöld kendő, a Farmerek pedig mindannyian felkerekedtek, hogy kezdetét vegye a nyolcadik párbaj, amit még a szakadó eső sem akadályozhatott meg:

A két Farmernek trükkös feladatokon kellett átverekedniük magukat. A deszkahasogatás után lopó segítségével kellett feltölteniük egy-egy üvegedényt, hogy megszerezzék a benne lévő kulcsot. Utána következett a létrabarkácsolás, végül pedig a galamb szélnek eresztése:

A fiúk egészen a szögelésig fej fej mellett haladtak, azonban Attila az utolsó pillanatban elhúzot, és alig három másodperccel hamarabb sikerült kiszabadítania a győzelmet jelentő galambot, így a szabályok értelmében Sanyának kellett végső búcsút vennie a Farmtól.

A következő hét megpróbáltatásainak immár csak hat Farmer vág bele, azonban ők sem lógathatják nyugodtan a lábukat, hiszen hamarosan jön az újabb kiválasztás!

Szólj hozzá!

Freddie: “Magyarország, nagyon szeretünk!

Freddie szavai a produkciója után