in

Farm második párbaj – Sanya nyert, Laura kiesett

Farm második párbajában Sanya Laura ellen küzdött.

A malacos játékban Sanya diadalmaskodott, és Laura számára befejeződött a műsor.

Feladatuk az volt, hogy a malacukat kiszabadítsák egy toronyból és eljuttassák a saját karámjukba. De persze ez nem volt ilyen egyszerű, az ólig ugyanis több akadályt kellett leküzdeni.

Először három kötél közül kellett a kulcsot megszerezni, ez Sanyának sikerült először.A kulcs egy olyan ládát nyitott, ami a toronyba vezető létra elemeit alkotta. De hogy eljussanak a toronyhoz, ahhoz át kellett jutni egy saját készítésű „hídon” egy árok felett.

Laura küzdött, de Sanya nyert.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A Farm műsorról

Az RTL Klub új napi realityje a Farm. A helyszínül szolgáló múlt századbéli tanyán a kiválasztott játékosoknak embert próbáló körülmények között kell majd bebizonyítaniuk, hogy kemény fából faragták őket.

Legyen szó bármilyen mezőgazdasági munkáról vagy kilátástalannak tűnő helyzetről, érdemes lesz küzdeni, hiszen a legszívósabb és legkitartóbb versenyző húszmillió forint összértékű nyereményt zsebelhet be.

A több mint negyven országban nagy sikerrel futó valóságshow-ban a versenyzőknek megadatik a lehetőség, hogy távol a város zajától és a komfortos otthontól egy farmon tegyék próbára magukat. A Farm műsorvezetői: Nádai Anikó és Fördős Zé.

Szólj hozzá!

Farm második párbaj – Sanya – Laura ellen

Farm: Laura könnyek között búcsúzott