in

X-faktor 2018 harmadik élő show – Ketten ismét kiestek, már csupán négyen vannak versenyben

Az X-Faktor 2018-as évadának harmadik élő showjában, a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk.

A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Kovács Pál és Taka számára véget ért az X-Faktor.

Az X-Faktor nyolcadik évadának versenyzői, a harmadik élő showban már két produkcióval léptek a közönség és a mentorok elé. A produkciók közben a nézők az RTL 24 applikációján és sms-en szavazhattak arról, kiket szeretnének látni a második fordulóban.

Végül a legkevesebb szavazatot Kovács Pál kapta, így ő búcsúzott az X-Faktortól. Ám itt az izgalmak még nem értek véget, mert következett a székes feladat. A mentorok és a nézők szavazatai alapján a továbbjutást jelentő székeken Tamáska Gabi és az USNK foglaltak helyet. A másik 3 döntős sorsáról újabb szavazás indult, mert a nézők még 2 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott a Stolen Beat és Arany Timi.

Mivel a második fordulóban a legkevesebb szavazatot Taka kapta, számára is véget ért az X-Fakor.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

X-faktor 2018 harmadik élő show továbbjutottak:
USNK
Tamáska Gabriella
Stolen Beat
Arany Tímea

Kiestek:

Kovács Pál
Kurokava Takayuki

X-faktor 2018 – jön a negyedik élő show

Jövő héten, szombaton este tovább folytatódik a verseny az X-Faktor 2018 negyedik élő showjával, ahol újabb izgalmak várnak a versenyzőkre.

A nézők szavazataira pedig akkor is számítanak majd az énekesek és zenekarok, hiszen egyre közelebb kerülnek a végső megmérettetéshez.

Szólj hozzá!
ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2018. december elsejei – 48. hét nyerőszámai

Hatoslottó nyerőszámai és nyereményei – 48. hét: 2018.12.02