in ,

X-faktor 2017: megvan az újabb két kieső

Az X-Faktor 2017 második élő showjában a nézők és a mentorok döntése alapján, Mézes Norbertnek és a London Kidsnek kellett búcsúznia a tehetségkutatótól.

Az X-Faktor 2017 második élő showjában, a mentorok szigorúbbak voltak és a versenyzők kaptak bőven kritikát, és volt, hogy parázs vita alakult ki a mentorok között.

A show ByeAlex mentoráltjával, Serena Rigaccival kezdődött, aki mesebeli pillangóként lépett színpadra. A mentora szerint, a mezőny legfiatalabb versenyzője bitangul énekelt. Tóth Bettina produkciója sem hagyott kétségeket, a mentorok állva tapsolták a lányt. Puskás Peti szerint Bettina miatt volt érdemes elindítani a 2017-es X-Faktort. Erdős Viola fantasztikus átalakuláson ment át a produkciója közben, így a nézők láthatták, milyen lenne tetoválások nélkül, hosszú hajjal, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elegendő szavazatot gyűjtsön, így párbajoznia kellett.

Radics Gigi mentoráltjai, a fiúk ezen a héten is bizonyítani szerettek volna. Bereznay Dániel produkciója megosztotta a mentorkat. Puskás Peti szerint, Dani most énekelt a legjobban. Gáspár Laci viszont többet várt a fiútól. Mézes Norbert dalválasztása Puskás Peti szerint nem volt szerencsés, és a nézők is hasonlóan érezhették, mert Norbinak kellett párbaj nélkül távoznia a második élő showból. Gulyás Roland énektudásával lenyűgözte a mentorokat, de Gáspár Laci azt kérte figyeljen arra, hogy a jövőben építkezzen a dal és legyen íve a produkciójának.

A 25 év felettiek kategóriájának mentorát, Puskás Petit megdorgálták mentortásai, mert szerintük Berta Daniból nem macsót kell csinálni, hanem visszahozni a vagány seprűs énekest, akit a válogatón láttak. Abaházi Nagy Lívia egy magyar népdallal állt a színpadra és ezzel sikerült meglepnie a mentorokat.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Gáspár Laci mentoráltjai a zenekarok közül, először a London Kids mutathatta meg, hogy a múlt heti párbaj után, mit tud kihozni magából. Ám nekik ezen a héten sem sikerült elegendő szavazatot gyűjteniük, így ismét párbajozniuk kellett. Ricco és Claudia produkciója után, kemény szópárbaj alakult ki a mentorok között. Puskás Peti szerette volna, ha ezúttal meglepik őt egy tőlük szokatlan dallal. Gáspár Laci nem értett egyet Petivel, hiszen mentoráltjai tökéletesen teljesítettek.

A beérkezett szavazatok alapján, elsőként Mézes Norbertnek kellett búcsúznia az X-Faktortól. Ezután következett Erdős Viola és a London Kids párbaja, a mentorok pedig úgy döntöttek, hogy a London Kidsnek kell búcsúznia az X-Faktortól.

Jövő héten, szombaton este tovább folytatódik a verseny az X-Faktor 2017 harmadik élő showjával.

Szólj hozzá!

Sztárban Sztár 2017 – újabb énekes esett ki, már csak hatan vannak versenyben

X-Faktor 2017 – Ricco&Claudia: Skyfall (Adele)