in

X-faktor 2017: megvan az újabb két kieső, már csak hatan vannak versenyben

Az X-Faktor 2017 harmadik élő showjában a nézők és a mentorok döntése alapján, Bereznay Dánielnek és Erdős Violának kellett búcsúznia a tehetségkutatótól.

Az X-Faktor 2017 harmadik élő showját Gáspár Laci lelkesítő szavakkal indította, és bíztatta, az énekeseket, hogy ezen az estén kápráztassák el a nézőket és a mentorokat. A buzdítás pedig elérte a célját, mert Ricco és Claudia igazi party hangulattal indította a showt. Puskás Peti nagyon büszke volt, hiszen előző héten ő hangoztatta, hogy szeretne más stílusú dalt látni a duótól. Radics Gigi dicsérte a dal felépítését, Gáspár Laci pedig elégedett volt mentoráltjaival.

ByeAlex mentoráltjai, a lányok remekül teljesítettek a harmadik élő showban, ezért is lepte meg Erdős Viola kiesése, akinek produkciója után, mind a négy mentor állva tapsolt. Tóth Bettina különleges látványvilággal megspékelt produkciója, Gáspár Laci szerint olyan volt, mintha egy díjátadón lenne fellépő. ByeAlex pedig elérzékenyült, hiszen sok munka és küzdelem van a jól sikerült produkció mögött. Serena Rigacci ismét bizonyította, hogy tökéletes hangja van, bár Gáspár Laci szerint nem épült a dal és elmaradt a katarzis. ByeAlex elégedett volt, szerinte a lány kisújból kirázta Céline Dion dalát.

Radics Gigi mentoráltjai, a fiúk, ezen a héten is bizonyítani szerettek volna. Bereznay Dániel produkciója nem győzte meg a mentorokat és a közönséget sem, mert neki kellett párbaj nélkül távoznia. Gulyás Roland egy romantikus dallal rukkolt elő. ByeAlex bevallotta, hogy egyik kedvence a fiú, de a lazaságot még tanulnia kell.

Puskás Peti mentoráltjai, a 25 év felettiek sem okoztak csalódást. Abaházi Nagy Lívia csodálatos dívaként lépett színpadra, azonban a mentorok több érzelmet vártak volna tőle. Berta Dani saját keze által készített bőgővel érkezett, amit egy szekrényből készített. ByeAlex szerint, a fiú produkciója lendületes volt és felpörgette a hangulatot. Gáspár Laci örült, hogy visszatért az a Dani, akit a válogatón láttak és eddig hiányoltak.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A beérkezett szavazatok alapján, elsőként Bereznay Dánielnek kellett búcsúznia az X-Faktortól. Erdős Viola és Abaházi Nagy Lívia párbaját követően a mentorok nem tudtak dönteni, szavazategyenlőség alakult ki, így a közönségre bízták, hogy ki essen ki az élő showból. A szavazatok alapján pedig Erdős Viola számára is véget ért a 2017-es X-Faktor.

Jövő héten, szombaton este tovább folytatódik a verseny az X-Faktor 2017 negyedik élő showjával.

Szólj hozzá!
ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2017. október 28-ai – 43. hét nyerőszámai

hatos lottó nyerőszámok

Hatoslottó nyerőszámai és nyereményei – 43. hét: 2017.10.29