in

X-faktor 2016 – egy rekord már most megdőlt

Idén minden eddiginél nagyobb pénznyeremény vár a győztesre.

Az RTL Klubra egy év kihagyás után visszatér az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb énekes tehetségkutató showműsora, az X-Faktor. 2016-ban már 27 millió ok van jelentkezni a műsorba.

Az X-Faktor 2010 óta minden évben az év legnézettebb műsora volt, uralta a nézettségi toplistákat, sőt az első széria egyik epizódja máig megdönthetetlen rekordot tart a kereskedelmi célcsoportban mért 62,5 százalékos közönségarányával. A nézők más módon is letették voksukat a műsor mellett, ugyanis négyszer volt az év Story-díjas műsora.

Most pedig újabb mérföldkőhöz ért a műsor, ugyanis soha nem volt még akkora a nyeremény az X-Faktorban, mint idén. Az egy éven keresztül járó havi 1 millió forint mellett 2016-ban a műsor győztese már összesen 15 millió forintot kap karrierjének beindítására.

Szólj hozzá!

X-faktor 2016 – új mentorok érkeznek

Farm: titkos megbeszélés a fűben