in

Vizes vb – Hosszú Katinka így szerepelt a 200 m vegyes döntőben

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen a 17. vizes világbajnokságon hétfőn.

A háromszoros olimpiai bajnok, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.00 perces idővel diadalmaskodott a japán Ohasi Jui és az amerikai Madisyn Cox előtt.

A telt házas Duna Aréna valósággal felrobbant, amikor a rajtkőhöz szólították az Iron Ladynek is nevezett Hosszú Katinkát, aki szokásához híven nagyon koncentrált a rajt előtt. Jól kapta el a rajtot, elsőként jött fel a pillangó után, háton pedig ellépett a mezőnytől. Mellen a szélen úszó japán rivális feljött rá, de így is elsőnek fordult. Gyorson arra lehetett előzetesen számítani, hogy nem lesz ellenfele, a japán Ohasi egy darabig tartotta magát, Hosszú azonban végül közel egymásodperces előnnyel nyúlt be elsőként.

Az első nő, aki triplázott

Hosszú Katinka ezzel az első nő, aki sorozatban háromszor nyert világbajnoki címet ebben a számban, eddig az amerikai Katie Hoffal osztozott a rekordon. A rövidpályás és az 50 méteres világbajnokságokon összességében ez volt a 32. érme, amivel a nők között az amerikai Jenny Thompsont utolérve szintén csúcstartó.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Hosszú Magyarország első aranyérmét gyűjtötte be a hazai rendezésű világbajnokságon, s immáron hatszoros világbajnoknak mondhatja magát. A bajai úszósztár a magyar úszósport 27. világbajnoki elsőségét szerezte.
Ez volt a második magyar érem a 17. vizes vb, az elsőt vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó szerezte, amely harmadik lett.

Nem volt kérdés, ki nyer

“Hosszú Katinka menetrendszerűen szállította az első magyar aranyérmet a hazai rendezésű világbajnokságon, méghozzá 200 m vegyesen. Már 50 méternél elsőként fordult, a hát után pedig már majdnem egy testhosszal vezetett. Előnyét nem is engedte ki a kezei közül, kétség sem férhetett hozzá, hogy ki lesz a világbajnok! A vb-győztes idő 2:07.00 lett. Ami meglepetés, hogy a nyolcas pályán surranó japán Jui Ohasi ezüstérmes lett 2:07.91-es idővel, a bronz az amerikai Madisyn Cox nyakába kerül majd.” – írja az nso.hu

Íme Katinka nyilatkozata

GRATULÁLUNK!

NŐI 200 M VEGYES, DÖNTŐ
1. Hosszú Katinka (Magyarország) 2:07.00
2. Ohasi Jui (Japán) 2:07.91
3. Madisyn Cox (Egyesült Államok) 2:09.71
4. Melanie Margalis (Egyesült Államok) 2:09.82
5. Imai Runa (Japán) 2:09.99
6. Kim Szo Jong (Dél-Korea) 2:10.40
7. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:10.41
Sydney Pickremet (Kanada) kizárták

Szólj hozzá!

Vizes vb – Kozma Dominik döntős 200 méter gyorson

Vívó-vb – ezüstérmet nyert a férfi kardválogatott