Vizes vb – Cseh László és Kenderesi Tamás is döntős

Hirdetés

Vizes vb – Cseh László és Kenderesi Tamás is döntős 200 méter pillangón.

Cseh László címvédőként a második, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás pedig a harmadik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon kedden.

Mindkét magyar, illetve a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a dél-afrikai Chad Le Clos is a második futamban kapott helyet. Délelőtt Cseh és Kenderesi ellentétes előfutamot ment, hiszen előbbi toronymagasan a legerősebb idővel jutott tovább, míg utóbbinak hajráznia kellett a sikerhez.

Óriási szurkolásba kezdett a közönség, elképesztően erős volt a kezdés, Le Clos óriási tempót diktált, de Cseh – kicsit lemaradva – tartotta vele a lépést. Kenderesi féltávnál még csak hetedik volt, az utolsó hosszhoz érve azonban már negyedikként tűnt fel a víz alól. A két magyar üldözőbe vette a dél-afrikai klasszist, akit mindketten megelőztek, így a szurkolók az első és a második helyen is magyart ünnepelhettek. Cseh ideje valamivel rosszabb lett, mint délelőtt, akkor 1:54.08-at úszott, este 1:54.22-vel ért célba, míg Kenderesi javított, hiszen az előfutamban elért 1:55.96-hoz képest másodjára 1:54.98-cal csapott célba.

A közönség szinte úgy szurkolta végig a futamot, mintha döntő lett volna. A végén a két magyar egymást átölelve, tapsvihar közepette hagyta el a medencét.

A legjobb eredménnyel, 1:54.03-mal a japán Szeto Daija várhatja a szerdai finálét.

FÉRFI 200 M PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE

1. Szeto Daija (Japán) 1:54.03
2. Cseh László (Magyarország) 1:54.22
3. Kenderesi Tamás (Magyarország) 1:54.98
4. Chad Le Clos (Dél-Afrikai Köztársaság) 1:55.09
5. Jack Conger (Egyesült Államok) 1:55.30
6. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.39
7. Szakaj Maszato (Japán) 1:55.57
8. Antani Ivanov (Bulgária) 1:55.58



Hirdetés


Jöhetnek a hozzászólások

Watch Dragon ball super