in

Vasi vasember 2024 eredmények – íme a hasznos infok

A férfiaknál a tavalyi sikerét megismételve Badar Gergő, a nőknél pedig Soós Dorka győzött szombaton a 40. Vasi Vasember triatlonversenyen.

A szombathelyi központú hagyományos viadalon a szervezők tájékoztatása szerint 552 versenyző indult.

A sportág legnagyobb múltú hazai eseményén a résztvevők 1450 métert úsztak a Csónakázó-tóban, majd 40 kilométert kerékpároztak Szombathelyről indulva és oda visszatérve Nárain, Pornóapátin, Horvátlövőn, Vaskeresztesen, Felsőcsatáron, Nardán és Bucsun keresztülhaladva, végül 10 kilométer futás következett a Csónakázó-tó körül.

Az időjárás alapvetően kegyes volt a résztvevőkhöz, igaz, a szél gyakran felerősödött, ez pedig elsősorban kerékpározás közben zavarta a versenyzőket.
A férfiaknál a veszprémi Badar a tavalyi idejét majdnem két perccel megjavítva nyert, s csaknem öt perccel előzte meg a 2022-ben győztes, tavaly pedig szintén ezüstérmes Berekméri Leventét. Harmadikként kereken 11 perc hátránnyal Birtók Ádám végzett.

A nőknél a tavaly másodikként zárt Soós Dorka diadalmaskodott több mint nyolc perccel jobb időt teljesítve, mint egy éve. Másodikként klubtársa, Koronika Judit ért célba, a dobogó alsó fokára pedig Brassay Réka, a Veszprémi TE versenyzője állhatott fel.

Eredmények:
férfiak:
1. Badar Gergő (Veszprémi ESC) 1:49:11 óra
2. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:53:59
3. Birtók Ádám (Kistri Team SE) 2:00:11
nők:
1. Soós Dorka (Százhalombattai VUK SE) 2:06:59 óra
2. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 2:13:02
3. Brassay Réka (Veszprémi TE) 2:17:26

Szólj hozzá!

Napi Mázli nyerőszámok fríss, mai: íme a 2024. július 6-ai sorsolás eredménye

Media Markt Glamour Napok 2024 – kuponok, infok