in

Változások a lóversenyfogadásban – 2016

Változások a lóversenyfogadásban – 2016.

Ahogy arra már régóta vártunk 2016. január 4-től bekapcsolódunk a PMU nemzetközi nyereményalapjába, ennek kapcsán pedig mind a külföldi, mind a hazai futamokra történő fogadási szabályok módosulnak.
Görgessen lejjebb a további részletekért.

Mit jelent a nemzetközi nyereményalap?

Eddig a magyar fogadók által megkötött fogadások képezték azt a nyereményalapot, amelyből a nyertes szelvényekre jutó osztalék kiszámításra került. Az új rendszerben 18 ország játékosai, fogadásaikkal a közös nyereményalapot növelik, így a futamonként megnyerhető összegek ugrásszerűen megnövekednek az eddigiekhez képest.

Mit jelent a PMU?


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Az 1930 óta működő Pari Mutuel Urbain (PMU) világviszonylatban a legnagyobb lóversenyfogadás-szervezéssel foglalkozó cégek egyike. 2014-ben 7,5 milliárd EUR (2300 milliárd Ft) nyereményt fizetett ki a játékosoknak az általa szervezett fogadások után.

Mely futamok vesznek részt a nemzetközi nyereményalapban?

A PMU kínálatában szereplő francia futamokra köthető ilyen fogadás. A hivatalos fogadási ajánlatban a PMU logó mutatja majd, hogy az illető futamra a nemzetközi nyereményalapban lehet fogadást kötni. A magyar futamokra megkötött fogadások továbbra is a hazai nyereményalapban kerülnek feldolgozásra.

Mi az előnye a nemzetközi nyereményalapnak?

  • Mivel sokkal nagyobb a futamonként megkötött fogadások összértéke, így a nyereményszorzók is gigantikusra növekedhetnek, főleg ha meglepetés eredmény születik.
  • A TÉT és HELY fogadók számára sokkal élvezetesebb lesz a játék, hiszen a nemzetközi alapban ezek a legnépszerűbb fogadási típusok, nagy forgalommal és stabilan vonzó osztalékokkal.
  • Elérhető lesz a napi, legalább 600.000.000 Ft jackpottal kecsegtető Kincsem+ játék.
  • Új fogadási típusokkal bővül a termékpaletta!

Hogyan változik az alaptét?

  • A nemzetközi rendszerhez igazodva, az egységnyi fogadás 300 Ft lesz a legtöbb játék esetében, amit a Flexi 50 formulával meg lehet felezni (150 Ft) a kombinációs játékoknál, mint például a BEFUTÓ és a HÁRMASBEFUTÓ.
  • A Kincsem+ játék alaptétje 600 Ft lesz, de ennél a fogadásnál igénybe vehető a Flexi 50 és Flexi 25 formula is, tehát 300 Ft-os, illetve 150 Ft-os alapon is lehet fogadásokat kötni.
  • A fogadások egységesítése miatt, a hazai versenyekre is a 300 Ft-os alaptét lesz érvényben, a Flexi 50 formula lehetőségével. A Flexi 25 formula a magyar futamok esetében nem lesz elérhető. A hazai versenyekben játszható fogadási formák (TÉT, HELY, BEFUTÓ és HÁRMASBEFUTÓ) egyéb feltételei változatlanok maradnak.

Megújulnak a fogadási segédszelvények!

A 2016-os esztendőtől három különböző segédszelvénnyel találkozhatnak fogadóink:

  • a hazai (és angol) futamokhoz használandó LOVI logós segédszelvénnyel,
  • a francia futamokhoz használandó PMU logóval ellátott segédszelvénnyel, ami természetesen a Kincsem+ játékformához is alkalmazható lesz,
  • valamint a Kincsem+ játékhoz megálmodott „egyszerűsített” segédszelvénnyel
Szólj hozzá!

Kincsem+: elvitték a csaknem egymilliárdos jackpotot

Nyerj készpénzt – zajlik az “Év eleji hajrá” pontjáték