in

Valami Amerika sorozat – szinészek, szereplők

A Valami Amerika sikerfilmjei után, október 18-án érkezik a film univerzumába helyezett saját fejlesztésű sorozat.

A vadonatúj történet és az új szereplők mellett pedig korábbi filmes karakterek és ikonikus tárgyak is felbukkannak majd. Az RTL+-on, október 18-án debütál a Valami Amerika sorozat (Gyártó: Skyfilm / VA Sorozat Kft.) amely a filmekből megismert világban játszódik, de ezúttal egy új testvér-trió történetét ismerhetjük meg: Marciét (Ember Márk), Zitáét (Trill Beatrix) és Balázsét (Király Dániel). A középpontban a legfiatalabb testvér, Marci és Bala közötti konfliktus áll, pontosabban az a pénzösszeg, amivel a fiú tartozik a rettegett maffiavezérnek. Mivel a testvérek, mindenben támogatják egymást, így megpróbálják kihúzni öccsüket a csávából, ezáltal belekerülve Bala hálójába, ahonnan csak egy módon szabadulhatnak, egy nagyszabású és látványos tehetségkutatón keresztül!

A testvérek körül természetesen megjelennek majd régi és új szereplők, akik segítik vagy éppen akadályozzák őket a céljaik elérésében. A sorozatban, akárcsak a filmekben a zene is hangsúlyos szerepet kap, sőt a showbiznisz világát bemutatva egy zenei tehetségkutató műsor kulisszái mögé is betekinthetnek majd a nézők. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a sorozat „Valami Amerikai” című betétdalát, a jelenlegi egyik legsikeresebb fiatal hazai előadó, Azahriah írta, és már most hatalmas sláger a videómegosztó oldalakon.

A humor, a zene és a filmekből megismert hangulat tehát garantált, de ezúttal 10 epizódon át követhetjük nyomon a Valami Amerika életérzést, amelybe csak belegabalyodni lehet.

Főszereplők

 
Szerep Színész Leírás
Marci Ember Márk Három testvér, akik meg akarnak szabadulni Balától miután a legkisebb testvér tartozik neki.
Zita Trill Beatrix
Balázs Király Dániel
Yvett Eke Angéla
Zénó Brasch Bence
Vivi Földes Eszter
Bala Csuja Imre Maffiafőnök, övé a fél Balaton.
Mónika Sándor Faragó András Bala testőrei.
Viktor Thuróczy Szabolcs
Angi Fazakas Júlia
Adonisz Adányi Alex
Böfi Takács Zalán
Sándor Harsay Gábor
Piroska Udvaros Dorottya Zita, Marci és Balázs anyja.
Várnai Ákos Szabó Győző Rendező.
Timi Oroszlán Szonja Ákos barátnője.
Kollár Dénes Kálloy Molnár Péter

További szereplők[szerkesztés]

Szólj hozzá!

Magyarország-Montenegró 2023 – jegyek itt

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

Skandináv lottó nyertes szàmai – 42. hét: 2023.10.18