in

TOP 3-ban az Ötöslottó főnyereménye – szerinted valaki elviszi a héten a milliárdokat?

5 milliárd forint feletti főnyeremény várja a lottózókat ezen a hétvégén. Az Ötöslottó történetének harmadik legnagyobb nyereményéből még akkor is megvalósíthatók a nyertesek álmai, ha nem egy, hanem kettő telitalálatos születik.

Ingatlanvásárlást, vagy legalább lakásfelújítást, utazást és nagyobb értékű tárgyak vásárlását tervezik azok, akik nagyértékű, 300 millió forint feletti nyereményt nyertek, emellett gondolkodnak pénzügyi befektetéseken is, amelyhez tudják, hogy szakember segítségét érdemes kérni – derült ki a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes-kérdőíveiből. A több mint féléve halmozódó Ötöslottó főnyereménye 5,111 milliárd forint, amelyből ezek az álmok, tervek mind-mind megvalósíthatók, akkor is, ha nem csak egy telitalálat születik ezen a hétvégén.

A Szerencsejáték Zrt. által megkérdezett nagynyertesekre jellemző, hogy jellemzően eltart pár napig, mire az első sokkból magukhoz térnek, általában csak a szűk családi körrel osztják meg a nagy hírt, hogy nyertek, és átlagosan két hétig is eltart, mire jelentkeznek a nyereményért az úgynevezett nagynyertes telefonvonalon. A legtöbben azzal számolnak, hogy a mindennapokban is alig felfogható mértékű nyeremény nem fogja megváltoztatni az életüket, ezért némi szabadság után visszatérnének a munkahelyükre.

Az Ötöslottón több mint hat hónapja nem volt telitalálatos szelvény, és bár ez hosszú idő, nem különleges, hisz a játék történetében csak a 26. leghosszabb jackpot nélküli időszak. Legutóbb márciusban nyert egy játékos 226 millió forintot a lottón, ezt megelőzően pedig februárban, egy szerencsés játékos megnyerte minden idők eddigi legnagyobb jackpotját a 6,5 milliárd forintot. Az elmúlt 26. hét alatt 650 játékos ért el négytalálatost, az ő nyereményük ebben a félévben átlagosan 2 millió forint volt.

A mostani 5,111 milliárd forintos főnyeremény a játék történetének harmadik legnagyobb nyereménye. Magyarország legismertebb lottójátékának jackpotja 25 évvel ezelőtt lépte át a milliárdos határt. Tapasztalatok szerint 3 milliárd forint megnyerhető összegnél nemcsak a rutinos, visszatérő játékosok vásárolnak akár többet, hanem a ritkábban vásárlók is megjelenhetnek a lottózókban.

Amennyiben a szombati sorsoláson lesz telitalálat, akkor a helyesen tippelő szerencsésnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, mégpedig az úgynevezett nagynyertes-vonalon, amelyről a https://www.szerencsejatek.hu/oldalon és az értékesítőhelyeken is érdeklődhet. A nyeremény kifizetésének alapfeltétele, hogy a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben csak banki átutalással történhet.

Szólj hozzá!

Ötöslottó feladási határidő szombaton – hasznos info játékosoknak itt!

Sztárban sztár All Stars versenyzői, hasznos infok