Ajánljuk:

  • in

    Rio 2016 – a férfi kajaknégyes befejezte második futamát – így teljesítettek a fiúk

    Az 1000 méteres magyar férfi kajaknégyes az ötödik helyen végzett pénteki középfutamában, így szombaton a B döntőben szállhat majd vízre. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású hajó harcolt a legjobb nyolc közé jutást érő harmadik helyért, de a hajrát nem bírta. A futamból az első három hajó jutott az A döntőbe. […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – túl az első futamán a magyar női kajaknégyes – íme a végeredmény

    A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő – annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült. Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet. A magyar […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – A bronzért küzd a női vízilabda-válogatott

    A magyar női vízilabda-válogatott a bronzéremért száll vízbe a riói olimpia pénteki versenynapján. Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok együttese az oroszokkal csap össze a dobogóért. Magyarország csapata Pekingben és Londonban is negyedikként zárt, s most mindenképpen szeretné megszerezni a bronzérmet, amely az első ötkarikás érem lenne a magyar női póló történetében. VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda) női […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Az ötödik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott

    A magyar válogatott 13-4-re nyert csütörtökön a házigazda brazil csapat ellen a riói olimpia férfi vízilabdatornáján, így a szombati folytatásban az ötödik helyért küzdhet. Benedek Tibor együttesének sikere egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, a második negyed közepén már hat gól volt a két csapat közti különbség. A magyarok két nap múlva, utolsó mérkőzésükön a görög […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Németh Zsanett befejezte első meccsét – a végeredmény

    A 75 kilogrammosok között szereplő Németh Zsanett technikai tussal kikapott a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszágban bízhat a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki napján. Az idén U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett az ötkarikás ezüst- és bronzérmes Guzel Manyurova ellen kezdte meg szereplését, s kevesebb mint két és fél perc alatt 12-2-es vereséget szenvedett. Németh akkor küzdhet […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Kozák Danuta ismét olimpia bajnok lett

    A kajakos Kozák Danuta szerezte Magyarország 500. olimpiai érmét: az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve megnyerte csütörtökön az 500 méteres versenyt a riói játékokon. Az immár négyszeres olimpiai bajnok a döntőben féltávnál már az élen haladt, majd fokozatosan növelte előnyét, és végül óriási előnnyel érkezett a célba. Kozák a magyar kajak-kenu sport 24., illetve […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – férfi vízilabda – brazílok ellen folytatják a magyarok

    A férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntős vereség után az 5-8. helyért először a házigazda brazilokkal csap össze csütötökön. VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda) Férfiak, az 5-8. helyért: 16.00 (11.00) Magyarország-Brazília A Montenegró elleni meccs után Szivós Márton nyilatkozott „Volt egy álmunk, amiért küzdöttünk, de sajnos már nem jön már össze. Büszke vagyok a csapatra, mert nagyot küzdöttünk, megmutattuk, […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – ma indul az öttusa, magyar éremszerzési reménnyel

    Mind a négy magyar riói induló öttusázó ért már el nemzetközileg kiemelkedő eredményt, így akár az olimpián is a közvetlen élcsoportban végezhet a csütörtökön kezdődő versenyben. A legtapasztaltabb közülük Marosi Ádám, aki már 2009-ben egyéni világbajnok lett, négy éve, a londoni olimpián pedig bronzérmet szerzett. A 32 éves öttusázó az idén jó formában versenyzett, a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – női birkózás: Sastin Marianna esély az éremre

    A birkózócsarnokban, a 2-es Karióka Arénában befejeződnek a nők küzdelmei a riói olimpia csütörtöki versenynapján. Magyar részről a 63 kilós Sastin Mariannának és a 75 kilós Németh Zsanettnek lehet majd szorítani. Sastin a magyar női birkózás történetének legkiemelkedőbb alakja, világ- és Európa-bajnokságokon kilenc érmet szerzett már, köztük 2013-ban vb-aranyat. Csupán olimpián nem állt még dobogóra, […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – női vízilabda elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok: a végeredmény

    A bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott a riói olimpián, miután a szerdai elődöntőben 14-10-re kikapott a címvédő és világbajnok amerikai csapattól. Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok együttese csak az első negyedben tudta tartani a lépést jóval esélyesebb riválisával, amely végül megérdemelt győzelmet aratott. A magyarok így – akárcsak nyolc évvel ezelőtt Pekingben, valamint a […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Pars Krisztián így jutott a döntőbe

    A címvédő Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe szerdán a riói olimpián. A szombathelyi versenyző a selejtező második csoportjába kapott besorolást, így már az első csoport meglepő eredményeinek ismeretében léphetett dobókörbe az Olimpiai Stadionban. Ott senkinek sem sikerült megdobnia a 76,50 méteres szintet, a legjobban a hazaiak nehézatlétája, Wagner Domingos szerepelt 74,17 méterrel. Az igazi […] Megnézem

  • in

    Rio 2016 – Imre Géza hazaérkezett és nyilatkozott

    Imre Géza, a riói olimpián egyéniben ezüst-, csapatban pedig bronzérmes párbajtőrvívó hazaérkezése után úgy nyilatkozott, valószínűleg nem hagyja abba a versenyzést. A Bp. Honvéd 41 éves klasszisa ezt szerdán délután, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtartott sajtótájékoztatón jelentette ki, de hozzátette: a végső döntést még többekkel, például a klubvezetőséggel is meg kell beszélnie. “Ne sajnáljanak […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.