Ajánljuk:

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 – ő lesz a harmadik válogató sztárvendége

    Rock-legenda A Dal 2019 színpadán A Dal 2019 harmadik válogatójának sztárfellépőjének nevéhez több sikeres zenekar és számos sláger kötődik. Február 2-án este nem más, mint Balázs Fecó és zenekara lép a dalválasztó-show színpadára. „Tőlem általában „zsebkendős” dalokra számít a közönség, ezek közül is egy olyan számot adunk elő, ami több generáción át még mindig megmaradt” – mondta el a Kossuth- és Liszt […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 – szombaton jön a harmadik válogató

    Szombaton bemutatkozik az idei mezőny utolsó 10 produkciója A Dal 2019 színpadán, a harmadik, és egyben utolsó élő válogatóban. A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án. A harmadik válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek: Kyra – Maradj Még […] Megnézem

  • A Dal 2019 - Monyo Project - Run Baby Run: hallgasd meg a dalt ITT
    in ,

    A Dal 2019 – Monyo Project – Run Baby Run

    A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a Monyo Project – Run Baby Run dala. A könnyedebb rockzene kedvelőinek örömére köszönthetjük A Dal 2019 színpadán a Monyo Project zenekart. Az 1999-ben Erdélyből indult, cold rock stílusú zenét játszó banda idén először mutatkozik be A Dal 2019 nézőinek. A legjobb harminc közé jutott daluk, a Run […] Megnézem

  • A Dal 2019 - Salvus - Barát
    in ,

    A Dal 2019 – Salvus – Barát

    A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a Salvus – Barát dala. A dallamos modern metál/rock képviselőiként köszönthetjük a Salvus zenekar tagjait, akik első alkalommal lépnek a Dal 2019 színpadára. A 2002 óta működő zenekar Barát című dala nyerte el a méltó helyét a legjobb 30 dal között. A zenekar tagjai: Pötörke Zoltán, Erdélyi Péter, Kiss Gergely […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 – melyik dal a kedvenced a második válogató mezőnyéből? SZAVAZZ!

    Szombaton újabb tíz produkciót láthattak a nézők A Dal 2019 színpadán, a második élő válogatóban. A második válogatóban az alábbi dalok csendültek fel: Acoustic Planet – Nyári zápor Diana – Little Bird Fatal Error – Kulcs Gotthy – Csak 1 perc Hajdu Klára – You’re Gonna Rise Heatlie Dávid – La Mama Hotel The Middletonz – Roses The Sign – Ő Vavra Bence – […] Megnézem

  • A Dal 2019 - Kyra - Maradj még: hallgasd meg a dalt ITT
    in ,

    A Dal 2019 – Kyra – Maradj még

    A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült Kyra – Maradj még dala. Talán még senki sem állt olyan sokszor A Dal színpadán, mint Kyra, aki 2013 óta A Dal című műsorban állandó vokalistaként tűnt fel számos előadó mögött. 2017-ben első saját dalával mérette meg magát, A Dal 2019-ben Maradj még című dala került be a […] Megnézem

  • A Dal 2019 - Leander Kills - Hazavágyom
    in ,

    A Dal 2019 – Leander Kills – Hazavágyom

    A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a Leander Kills – Hazavágyom dala. A metálzene rajongók nagy örömére harmadszorra is a világot jelentő deszkákra lép A Dal 2019 színpadán a Leander Kills. A 2015-ben alapított zenekar idén a Hazavágyom című dalával jutott a legjobb 30 közé. A zenekar tagjai: Köteles Leander, Czifra Miklós, Vermes András […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 szavazás – kinek szurkolsz a második válogatóban?

    A Dal 2019 szavazás – kinek szurkolsz a második válogatóban? VOKSOLJ LENT! Szombaton újabb tíz produkciót láthatnak a nézők A Dal 2019 színpadán, a második élő válogatóban. A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án. A második válogatóban […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 – A Fatal Error nyerte a második válogatót

    A Fatal Error nyerte A Dal 2019 második válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még az Acoustic Planet, a The Middletonz, Vavra Bence és a The Sign, a tévénézők szavazataival a yesyes jutott tovább az elődöntőbe a Duna Televízióban és a Duna Worldön sugárzott élő showműsorban. A metálzenét játszó Fatal Error Kulcs című dala 45 pontot […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 második válogató – a továbbjutók névsora

    Szombaton újabb tíz produkciót láthattak a nézők A Dal 2019 színpadán, a második élő válogatóban. A továbbjutók: Fatal Error – Kulcs Acoustic Planet – Nyári zápor The Middletonz – Roses Vavra Bence – Szótlanság The Sign – Ő yesyes – Incomplete A Dal 2019 – melyik dal a kedvenced a második válogató mezőnyéből? SZAVAZZ! A második válogató pontok Fatal Error – Kulcs […] Megnézem

  • A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült Diana - Little bird dala.
    in ,

    A Dal 2019 – Diana – Little bird

    A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült Diana – Little bird dala. A Dal 2019 színpadán legelső alkalommal ismerkedhet meg az ország Dianával. A kétgyermekes édesanya több éves zenei képzése után idén érezte elérkezettnek az időt arra, hogy megmutassa magát és tehetségét a nagyérdeműnek. Diana Little bird című dala győzte meg a szakmai zsűrit, és […] Megnézem

  • A Dal 2019 - ők kerültek a legjobb 4 közé
    in ,

    A Dal 2019 második válogató – ő lesz az extra fellépő

    A Dal 2019 színpadán a magyar blueskirály. A Duna Televízió dalválasztó show-jának második sztárfellépője nem más, mint a „legfeketébb hangú fehér énekes”, Deák Bill Gyula. Hogy mire számíthatnak a nézők január 26-án este? „Egy jó hangulatú előadásra. Remélem, mindenki jól fogja magát érezni, én biztosan. Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek A Dal színpadán” – mondta […] Megnézem

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.