
A Dal 2017 – Zävodi és Berkes Olivér a döntőben – így nyilatkoztak a továbbjutás után
Zävodi + Berkes Olivér döntőbe jutott A Dal 2017 dalversenyben. Megnézem

182 Shares
in televízióZävodi + Berkes Olivér döntőbe jutott A Dal 2017 dalversenyben. Megnézem

179 Shares
in televízióTóth Gabi döntőbe jutott A Dal 2017 dalversenyben. Megnézem

172 Shares
in televízióKállay Saunders Band a közönség szavazataival jutott a döntőbe A Dal 2017 dalversenyben. Megnézem

168 Shares
in televízióA Dal 2017 – a Leander Kills döntős – így szerepeltek az elődöntőben. Zséda magán is meglepődött, akkora hatással volt rá az Élet. Szerinte a dalt feltölti Leander hangja, és egy lendületet ad az egésznek. Karesz szinte már elpirulva dicsérte a fiúkat, hisz a stílus megegyezik. A fiatalok egy rock koncert hangulatát hozták el a […] Megnézem

138 Shares
in televízióA Dal 2017 – Tóth Gabiék elsők lett, ott lesznek a döntőben. Frenreisz Károly félredobva a zsűri kötelező objektivitását, elárulta hogy Tóth Gabi az egyik kedvence. Kareszt, ahogy a közönséget is bevonzotta a kisugárzás, ami a dalból áradt. Carameltől ismét a rosszat vártuk, most csalódnunk kellett: “… nagyon szerethető vagy ebben a világban, ezek az […] Megnézem

114 Shares
in televízióTóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi nyerte A Dal 2017 második elődöntőjét szombaton. A szakmai zsűri és a nézők döntésével még a Leander Kills és Zävodi + Berkes Olivér, a tévénézők szavazataival a Kállay Saunders Band jutott a döntőbe, amelynek így teljessé vált a mezőnye. A szombat esti adásban Tóth Gabi & Freddie […] Megnézem

91 Shares
in televízióVégső szakaszába érkezett A Dal 2017, pénteken és szombaton az elődöntőket tartották, mutatjuk a döntősök névsorát. Az elődöntők továbbjutói: Radics Gigi: See It Through Pápai Joci: Origo Kanizsa Gina: Fall Like Rain Soulwave: Kalandor Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi Leander Kills – Élet Závodi + Berkes Olivér: Ecstasy Kállay Saunders Band – […] Megnézem

103 Shares
in televízióSzombat este tartották A Dal 2017 második elődöntőjét, a műsorban átadták a legjobb dalszövegírónak járó díjat, amelyet a Leander Kills kapott. A második elődöntőben hirdették ki A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díj nyertesét. A közönség és a zsűri szavazatai alapján az elismerést Köteles Leander kapta az Élet című dalért, amelyet a Leander Kills előadásában láthattak […] Megnézem

80 Shares
in Ingyenes nyereményjátékok, NyereményjátékokA Dal 2017 adásai alatt nyereményjáték is zajlik – így nyerhetsz. A produkció adásaiban az érvényes pontszámot és/vagy szavazatot beküldők között az adásban ismertetett nyereményeket sorsolják ki. Minden élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetik az egyes nyereményfa-struktúrát. A pontozás/szavazás eredményének meghatározása (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, […] Megnézem

137 Shares
in televízióA Dal 2017 – a nézők döntöttek: a Kállay Saunders Band döntős. A Michael Jackson mozdulatokat nem csak mi, de Karesz is élvezte, adott a produkció hangulatához. Nem csak a mozgás, de a dal katarzisa is tetszett a zsűrinek, bár Karesz szerint még lehetne feljebb menni. “..ez a koncertélmény még nekünk is, a zsűrinek is […] Megnézem

127 Shares
in televízióA Dal 2017 – Závodi + Berkes Olivér páros döntős. Caramel alig bírt megszólalni, őt maga alá gyűrte a dal: “Így kell rápakolni egy produkcióra… csodás húzás volt.” – de itt még nem ért véget! “Marci.. nagyon jó vagy. Imádom ezt a produkciót:” Zséda vette át a szót, tőle se hallhattunk semmi rosszat! Pontszámok: 9, […] Megnézem

80 Shares
in televízióÍme A Dal 2017 legjobb 30 produkciója közé került felvétel, jöjjön Benji – Karcok. Benjit a 2014-es X-faktor széria legjobb férfi előadójaként ismertük meg. “A Dal 2016” eurovíziós válogatóban is szerepelt „Kötéltánc” című dalával. A folytatás a „Filteres álmok” volt, ami a tavalyi nyár egyik kedvelt rádiós slágere lett. Az idei dalversenyre ismét egy lassú […] Megnézem