in

Szerencsejáték Zrt. bejelentette: ezért lesznek új időpontban a sorsolások

Az ünnepek alatt módosulnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorainak sugárzási időpontjai, szombat helyett pénteken tartják egyebek mellett az ötös lottó sorsolását a vidékről érkező játékosok könnyebb közlekedése miatt – közölte a Szerencsejáték Zrt. sajtóirodája az MTI érdeklődésére pénteken.

A tájékoztatás szerint pénteken kerül sor az 51. heti Luxor, ötös lottó és Joker sorsolásra, a hatos lottót vasárnap húzzák, míg az 52. heti Luxor, ötös lottó, hatos lottó és Joker sorsolást 2017. január elsején, vasárnap tartják.

Mint írták, bár ritkán fordul elő, hogy a szenteste és a szilveszter is a szombati sorsolás napjára esik, a Szerencsejáték Zrt.-nél már bevált gyakorlat szerint ilyenkor egy másik napra teszik át a sorsolást. Ezt leginkább az indokolja, hogy az esti, élő televíziós műsorban résztvevő vidékről érkező játékosok hazajutása a vasúti- és a tömegközlekedés ünnepi menetrendje miatt az eredeti sorsolási napokon nehézkes lenne – fejtették ki a közleményben.

A változásokról időben tájékoztatta a zrt. a játékosokat a honlapon, értékesítési pontokon, valamint a sorsolási műsorokon keresztül is – írták.

Íme a sorsolások időpontja.

Szólj hozzá!

A Dal 2017 – megszólalt az új zsűritag

ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó 2016. december 23-ai – 51. hét nyerőszáma