in

Rio 2016 – Szilágyi Áron elődöntős

 A szám magyar címvédője a negyeddöntőben a 2013-ban Európa-bajnok és vb-bronzérmes román Tiberiu Dolniceanuval csapott össze, és 15-10-re győzött.

Az asszó első felében sokkal dinamikusabban, aktívabban vívott, mint előző mérkőzésén, a fehérorosz Aliakszandr Bujkeviccsel szemben. Volt, hogy pengeütésről vágott határozottan, akadt olyan is, hogy a pást végébe szorulva tudott védeni és visszavágni, máskor pedig egy kicsit gyorsabb volt ellenfelénél. Ennek eredményeként 8-4-re meglépett.

A pihenő után viszont megtorpant, a védései nem sikerültek ekkor, sorozatban kapott öt tust. A végére aztán megint összeszedte magát, és 9-10-es állásról egymás után hatszor az ő akciója volt érvényes és eredményes.

Az elődöntőben 23.30-kor lép pástra a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen.

Az elődöntőig rajta és a Kimen kívül az amerikai Daryl Homer és az iráni Mojtaba Abedini jutott el.
Eredmények:
a 32 között:
Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10
a 16 között:
Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12
negyeddöntő:
Szilágyi-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-10


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

– MTI –

 

Szólj hozzá!
Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 32. hét: 2016.08.10

Rio 2016 – Szilágyi Áron nyilatkozott az elődöntő előtt: “amit kitaláltunk, bevált”