in

Rio 2016 – Kenderesi Tamás nyilatkozata az újabb remeklése után

Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott a 200 méter pillangó hétfői elődöntőjéből a riói olimpián.

A szám világbajnokaként a 30 éves Cseh 1:55.18 perces idővel megnyerte a futamát, pedig ez a teljesítménye négy századdal lassabb volt, mint amit az előfutamban úszott. Így is harmadikként került a legjobb nyolc közé.

Nála gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi Tamás és a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai Michael Phelps volt. Ők a másik futamban vívtak nagy harcot, amelyben a pécsi úszó fantasztikus hajrával bizonyult gyorsabbnak, 1:53.96 perces idejével 77 századot faragott az előfutamban elért egyéni csúcsán.

“Nagyon örülök neki, hogy nem az történt, mint a londoni Eb-n, amelyen a második futamot nem bírtam. Láttam most, hogy Laciék nem úsznak nagy időket, azt gondoltam, ez idézőjelben könnyű lesz. Nem éreztem, hogy ilyen jó idő lesz. Nem tartottam magam a legerősebbnek, ráadásul szerintem a többiek jobban osztották be az erejüket. Ha most győztest kéne mondanom, az Laci lenne. Mondta, hogy neki a világcsúcs a célja, szerintem meg is tudja csinálni. Most két olyan okos úszást csinált, amiből lehet világcsúcs” – mondta Kenderesi Tamás.

A finálét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint szerda hajnali 3.28-kor rendezik.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!
Szólj hozzá!

Rio 2016 – Cseh Laci gratulációval kezdte a nyilatkozatát

Rio 2016 – Hosszú Katinka érdekeset mondott a mai sajtótájékoztatón