in

Rio 2016 – Kapás Boglárka a továbbjutás után: “a dobogó felső foka elkelt”

Kapás Boglárka országos csúccsal döntőbe jutott 800 méteres gyorsúszásban a riói olimpia csütörtöki versenynapján

“Jó úszás volt, de nem tettem bele mindent, nem gyorsítottam, nem hajráztam, igazából egyáltalán nem volt érdekes, mi lesz Carlin és köztem a végén. Talán egy picit próbált rám jönni, de látta, hogy felesleges próbálkoznia, és szerintem ő sem erőltette meg magát, ismerem ennyire. Reggel egy picit fáradtabbnak éreztem magam, mert tegnap a váltóban eléggé hajtottam, ehhez képest különösen jó, hogy sikerült megjavítanom a legjobbamat.” – nyilatkozta Kapás Boglárka.

“Már a londoni Eb-n is szerettem volna valami hasonlót elérni, most sikerült – örülök, hogy végre 800-on is kezd kijönni az elvégzett munka. Arra nem gondolok, hogy elkaphatom Ledeckyt, maradjunk a realitások talaján, a dobogó felső foka elkelt, a maradék kettő kiadó, erre hajtunk elég sokan. Szerintem minimum 8:15 kell majd hozzá, de az is lehet, hogy az alá kell menni – én úgy gondolom, képes vagyok rá.”.

Kapás Boglárka Ledecky mögött a második helyen jutott a magyar idő szerint szombat hajnali 3.20 órára kiírt döntőbe

– MTI – Magyar Úszó Szövetség facebook


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!
Szólj hozzá!

Rio 2016 – Kapás Boglárka döntős, Risztov Évának nem sikerült

Rio 2016 – Hosszú Katinka továbbjutott és újabb csúcsot döntött meg