in

Rio 2016 – Imre Géza szomorúan nyilatkozott: “most nem merek semmit mondani”

Az ezüstérmes az első vesztes – jelentette ki csalódottan az eredményhirdetése után Imre Géza, miután 14-10-es vezetésről 15-14-re kikapott a dél-koreai Park Szang Joungtól a riói olimpia férfi párbajtőr döntőjében.

“Ilyenkor nem jó szájízzel hagyja abba az ember a versenyt. El kell telnie még egy pár évnek, hogy tényleg értékelni tudjam, egy harminc-negyvennek, ötvennek… – kesergett. – Ezüstérmem már van. Nem azt mondom, hogy nem vagyok büszke rá, mert ha valaki másfél éve ezt mondja, nem hittem volna el neki, hogy világbajnokságon arany-, olimpián pedig ezüstérmes leszek egyéniben. Úgy, hogy addig nem nagyon termett babér nekem.”

A döntő fordulópontjáról úgy vélekedett, ellenfele egyszerűen túljárt az eszén.
“Jól váltott, el kell ismerni, gyökeres ellentétét csinálta annak, amit 14-10-ig. Addig nem volt pengeérintkezés, utána pedig háromszor vagy négyszer megfogta a pengémet, én meg fölakadtam valahol. Bíztam abban, hogy fogok tudni egy együttest szúrni, de egyszerűen nem találtam sehol a helyet.”

Kicsit mellé szúrt

Megjegyezte, hogy Parknak nem is volt más lehetősége, mint a változtatás, ezzel együtt hihetetlennek nevezte, hogy ilyen magabiztosan fel tudott jönni ilyen rövid idő alatt.
“Az utolsó akciónál, úgy éreztem, kicsit mellé szúrtam, de nem is azon múlott, hanem előtte kellett volna mást csinálni: ha már kapok két tust, nem belemenni még egy harmadikba. 14-12-nél kellett volna egy kicsit hátralépnem még egypárat” – folytatta.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Arra a felvetésre, hogy talán idő előtt gondolta: megvan a győzelem, és az zavarta meg, így reagált: “Egy pillanatra átsuhant az agyamon, nem gondolkoztam ezt túl, de átsuhant az agyamon, és lehet, hogy annak sem lett volna szabad megtörténnie. Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok, de nem ott ért véget, sajnos.”

A “hogyan továbbról” azt mondta, még szeretne a csapatversenyen jól szerepelni, de visszavonulásról nem beszélt.

“Hosszabb pihenő következik, az biztos. Már sokszor nyilatkoztam, hogy abbahagyom, emiatt most nem merek semmit mondani, mert mindig tovább folytattam. Azt hiszem, két olimpiával ezelőtt mondtam először, vagy hárommal, nem is tudom.”

Hozzátette, a vereség nélkül is elég motivált a vasárnap következő csapatversenyre, amelyben éppen a dél-koreaiakkal kezdenek.

“Szeretném, ha azok a csapattársaim is, aki nem voltak még dobogón olimpián, megérezhetnék, milyen az, ha felállhatnak. Jó lenne egy érem mindenféleképpen. Nem lesz egyszerű, már az első meccs se, teljesen függetlenül attól, hogy mi volt itt most a döntőben. Egy kicsit könnyebb ágat azért el tudtam volna képzelni” – utalt arra, hogy győzelem esetén várhatóan az aranyéremre leginkább esélyes franciák következnének.

Imre – Boczkó Gáborral, és az azóta már visszavonult Kovács Ivánnal és Kulcsár Krisztiánnal – 2004-ben Athénban a csapattal állhatott fel a dobogó második fokára.

Megemlítette még, hogy egy nagyon jó számítógépes, videós elemzés állt rendelkezésre a felkészülés során, és bár ez nagyon sokat segített neki, nem volt elég.

“Videóról azért nem lehet nyerni, még egy kicsit többet kellett volna tenni. Remélem, hogy a csapatversenyt már egy kicsit nagyobb szerencsével fogjuk befejezni” – tette hozzá.

– MTI –

Szólj hozzá!

Rio 2016 – férfi vízilabda: Magyarország-Görögország – élő közvetítés, live stream

Rio 2016 – férfi vízilabda: Magyarország-Görögország: a végeredmény