Rio 2016: Imre Géza döntős – megvan az újabb magyar érem

Hirdetés

Nagyszerű vívással bejutott a döntőbe Imre Géza a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében.

A világranglistán harmadik helyezett magyar vívó az elődöntőben 15-13-ra verte a rangsort vezető francia Gauthier Grumier-t.

Az első három percben öt együttes mellett Imre háromszor egylámpás tust adott, először pengéről indulva, majd egy “adok-kapok” végén, utána pedig gyors lábra szúrással. A pihenőt követően újabb együttes következett, azután viszont határozottabban akciózott az egyéniben kétszeres vb-ezüstérmes Grumier, ennek eredményeként pedig egyenlített.

A folytatásban azonban megint a tavaly világbajnok Imre pillanatai következtek, újabb együttes után lábra szúrt, aztán még egy akcióját eredményesen fejezte be, a következő három együttes találattal pedig eljutott 15-ig.

Imre a 22.45-kor kezdődő döntőben a dél-koreai Park Szang Jounggal vagy a svájci Benjamin Steffennel mérkőzik.

Eredmények:
a 64 között:
Rédli András-Abdulaziz Alsatti (független olimpiai versenyző/kuvaiti) 14-13
a 32 között:
Boczkó Gábor-Alaxandre Bouzaid (szenegáli) 15-9
Imre Géza-John Rodriguez (kolumbiai) 15-8
Yannick Borel (francia)-Rédli 15-9
a 16 között:
Imre-Boczkó 15-8
negyeddöntő:
Imre-Nikolai Novosjolov (észt) 15-9
elődöntő:
Imre-Gauthier Grumier (francia) 15-13
később, elődöntő:
Park Szang Joung (dél-koreai)-Benjamin Steffen (svájci)

– MTI –

Hirdetés

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár