in

Rio 2016 – Hosszú Katinka megnyerte a 3. aranyat is

Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián.

A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.

Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött.

A bajai úszó ugyan csak a második legjobb idővel várhatta a finálét, de ez annak volt betudható, hogy egy nappal korábban a 100 méter háton aratott győzelmét követően kellett helyt állnia az elődöntőben. Annak érdekében, hogy pihent legyen, kedden visszalépett a 200 méter pillangótól.

A rajt után pillangón kicsivel, de vezetett, majd a várakozásoknak megfelelően háton ellépett, mellre közel egy testhosszal – öt századdal világcsúcsrészidőn belül – fordult, gyorson pedig már nem lehetett megelőzni.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Hosszú ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert. Hosszú akár ezt is beállíthatja, hiszen Rióban még egy egyéni számban, 200 méter háton ugrik vízbe – szintén éremesélyesként.

Ez volt a magyar küldöttség hatodik érme, közte a negyedik aranya

Eredmény:
női 200 m vegyes, olimpiai bajnok:
———————————-
HOSSZÚ KATINKA 2:06.58 perc
2. Siobhan-Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:06.88
3. Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:08.79

– MTI –

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Imre Géza második lett

Rio 2016 – Kenderesi Tamás bronzérmes 200 méter pillangón