in

Rio 2016 – Benedek Tibor nyilatkozta a mai meccs után

Második mérkőzésén is döntetlennel zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián.

Benedek Tibor együttese – azután, hogy szombaton 13-13-at játszott a világ- és Európa-bajnok szerbekkel – hétfőn 9-9-re végzett az ausztrálokkal fordulatos összecsapáson.

A magyar csapat két nap múlva a görögökkel, majd a japánokkal, végül vasárnap a házigazda brazilokkal játszik a csoportban, melyből az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Harcosnak és keménynek értékelte a mérkőzést Benedek Tibor szövetségi kapitány.

“Az ausztrálok szoros emberfogásban nagyon jók voltak, nehezen tudtunk felérni a támadásainkhoz, és így azok rövidebbek is lettek. A fórokat mindkét csapat 60 százalékban használta ki, ez nekünk jó arány, de sajnos nekik is. Több jó egyéni teljesítmény kell ahhoz, hogy téthelyzetben több gólt tudjunk szerezni” – nyilatkozott az M4 Sporton, hozzátéve, hogy tegnapelőtt még örültek a szerbek elleni döntetlennek, ezúttal viszont már nem boldogok.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

“Ez jó kis pofon volt, de semmi sem dőlt el. Mindkét csoport nagyon kiegyensúlyozott, minden pillanatban észnél kell lenni” – vélekedett.

“Úgy éreztem, hogy amikor visszavettük a vezetést, meg is tudjuk tartani. Nem sikerült, de abból indulok ki, hogy mégiscsak meg tudtuk fordítani a meccset, azaz tudtunk koncentrálni” – értékelt Varga Dénes.

 

Szólj hozzá!

Rio 2016 – megszólalt az a magyar srác, aki megelőzte Cseh Lacit

Rio 2016 – Ungvári Miklós az éremért küzdhet a cselgáncstornán