in

A Piramis – Rekordnyeremény született szerda este

Szó szerint lebontották a stúdiót A Piramis eddigi legnagyobb nyereményétől.

Rekord összegű nyereményt, 28.170.000 forintot nyertek A Piramis játékosai, akiknek barátai a színpadra rohanva osztozkodtak a páros örömében, a stúdiót nem kímélve…

A Mokka csütörtök reggeli adásában az újdonsült milliomosok elárulták, hogy szerintük mi lehetett a sikerük titka.
– Úgy érkeztem a játékba, hogy éreztem, nyerni fogunk! Jó szériában voltam, néhány nappal korábban egy 5 frankos kuponnal közel 900 frankot nyertem. Ezt a nyereményt kabalaként elhoztam magammal a stúdióba és végig a zsebemben tartottam. Ez segített abban, hogy végig a célomra tudjak koncentrálni. Akármennyi pénzt ajánlott volna fel A Piramis, nem fogadtam volna el. Ezt már az elején eldöntöttem. – mondta el Lótos Tamás, aki jóbarátjával, Palotai Zoltánnal természetesen felezi a mesés nyereményt.

A Piramisban minden döntésnek, minden válasznak súlyos ára van, és nem csak az számít, hogy jó válaszok érkezzenek a kérdésekre, sok múlik a szerencsén. Ha helyes is a válasz, előfordulhat, hogy a Piramis tetejéről elinduló labdák kis összegű rekeszbe esnek.

Az is megtörténhet, hogy a kint játszó játékos hosszú perceken keresztül milliomosnak érezheti magát, de érkezik egy rossz válasz és az ehhez tartozó büntetőlabda tíz millió forintot is levonhat az addig összegyűjtött nyereményből.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!

Szólj hozzá!
Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 6. hét: 2018.02.07.

A Piramis – Márk rosszul döntött, milliókat vesztettek