in ,

Piramis – jelentkezési infok

Piramis – jelentkezési infok.

A Piramis a TV2-n futó amerikai licencen alapuló gameshow, melynek műsorvezetője Stohl András.

A játék menete

A játék két párossal indul. Minden pár 2 emberből áll. Az első körben választani kell egy témakört. Ha megvolt, akkor kell válaszolni egy kérdésre. Minden kérdés elhangzása után fél perc a gondolkodási iző. Azután kiesik egy labda a ,,piramis” tetejéből. A labda egy rekeszbe fog beleesni, amelyben különböző összegek szerepelnek. Ha a válasz jó, akkor az összeget megszerzik. De ha a válasz rossz, akkor az az eddigi összegből levonódik. Azután a második témakörválasztás és a kérdés után 2 labda, míg a harmadiknál 3 labda fog kiesni. A végén az a páros jut tovább, amelyik több pénzt gyűjt össze. Ha a harmadik kérdés után ha mindkét párosnak ugyanannyi pénze van, akkor jön egy mindent eldöntő kérdés, ami után egy labda esik ki a piramis csúcsából.

A második körben választhatnak hogy hány labda fog kiesni, majd azt is, hogy melyik lyukból érkezzen az. Itt már elárulja a piramis azt, hogy a válasz jó, vagy rossz, majd csak utána fognak esni a labdák. Itt már 3 válaszlehetőség van, míg az első körben csak 2 volt, továbbá a gondolkodási idő egy perc. Azután történik egy szétválasztás, ami azt jelenti, hogy a piramis szétválasztja a bejutó párost. Egy labda kiesik a piramis tetejéből, és a rekeszek átváltanak erre: 1. rekesz: az egyik játékos neve, 2. rekesz: a párja neve, és így tovább. Amelyikbe a labda esik, az dönt, hogy melyikük megy be a piramisba. Természetesen megbeszélhetik. Aki bemegy az csak hallani fogja, hogy mi történik a stúdióba, de csak akkor amikor arra kerül a sor. A kinnlévő pedig látja is és hallja is őt, de ő is csak akkor, amikor arra kerül a sor. Az történik, hogy megjelenik 2 témakör. A kinnlévő választ egyet, majd elmondja azt a műsorvezető a piramis belsejében lévő embernek. Amikor a műsorvezető a piramis belsejében lévő játékossal beszél, akkor a kint lévő nem szólalhat meg, ellenkező esetben kizárják az adott párost a játékból. Közben elzajlik az is, hogy a kinnlévő ember választ 1, 2, 3, 4, 5 és 6 közül hármat. Amelyik hármat választja onnan gurul a labda.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

A piramis belsejében lévő ember kap 4 kérdést, és mindegyikre 4 válaszlehetőséget. A,B,C,D. Kérhet segítséget is, ha szeretne, ilyenkor a piramis elvesz egy válaszlehetőséget, melynek az ára egy büntetőlabda. Ha jó a válasz akkor a három labda összegét megszerezték. Ha a válasz rossz, akkor az összegből annyi megy le, amennyi abban a körben gyűlt össze a három labdából. Ezután jön a legfontosabb labda, de csak akkor, ha kint van pénz. A rekeszeket átváltoztatják. Amennyi jó válasz volt, annyi duplázó rekesz lesz, amennyi rossz válasz, annyi felező rekesz. A többi rekeszben vagy az összegyűjtött pénzösszeg, vagy 0 szerepel, amely lenulláz mindent. Aztán a piramis felajánl valamit. Az lehet több, mint a nyeremény, lehet kevesebb, mint a nyeremény. A piramis belsejében lévő játékos pedig el kell döntse, hogy elfogadja-e a felajánlott összeget, vagy nem fogadja el. Ha elfogadta, akkor azt a pénzösszeget vihetik haza, ha nem, akkor pedig azt, ami összegyűlt. Természetesen a piramis belsejében lévő játékos nem tudhatja, hogy kinn mennyi gyűlt össze. Egy játékospár akár 300 millió forintot is hazavihet. – áll a wikipedia bejegyzésében.

Piramis jelentkezés

A játékra jelenleg nem lehet jelentkezni

Szólj hozzá!

Jelentkezz a Séfek Séfe 2020-as új évadára!

Megjelent a LEGO 2020. II. féléves katalógusa!