in

Patai Anna: “Támogatjuk egymást mindenben, ezért fontos, hogy a szülésnél is mellettem legyen”

Első gyermekét hordja a szíve alatt Patai Anna énekes, rádiós műsorvezető. Férjével a gimnáziumban találtak egymásra, és korán eldöntötték: fiatalon szeretnének szülővé válni. A Ridikül vendégeként A Dal 2024 versenyzője elmondta, szeretné, ha a baba édesapja végig mellette lenne a szülésnél.

Évek óta május 15-én ünnepeljük a család nemzetközi napját, a kezdeményezés célja, hogy a figyelmet a társadalom fontos egységére irányítsa. E gondolat mentén a Duna délutáni talkshow-jában, a Ridikülben is a családról, egy új élet érkezéséről beszélgetett Dióssy Klári vendégeivel, Bárdos Júlia művészettörténésszel, Gyovai Gabriella nőgyógyásszal, Polus Enikő családsegítő, íróval és Patai Anna énekes, rádiós műsorvezetővel.

Az első babájával várandós Patai Anna tavaly házasodott össze gimnáziumi szerelmével, és mindketten egyetértettek abban, fiatalon szeretnének szülővé válni. „Már korábban is ismertük egymást, de nyolc éve találtunk egymásra a gimnáziumban. Az első pillanatban egymásra hangolódtunk. Mindketten céltudatosak vagyunk, és az is tudatos döntés volt részünkről, hogy fiatalon váljunk szülővé. Mindkettőnk családjában sok pozitív példát tapasztaltunk, és úgy gondoljuk, egy gyermek érkezése igazi áldás, amelyet mielőbb szerettük volna mi is átélni” – fogalmazott Patai Anna.

A család támogató szerepét kiemelve az énekes elmondta, nővéreivel, édesanyjával és anyósával tabuk nélkül tud beszélgetni a szülésről, gyermekvállalásról, valamint férjével is minden gondolatukat megosztják egymással. A nyílt kommunikációt tartja hosszú kapcsolatuk egyik titkának is. Természetesen a szülés tervezett körülményeiről is beszéltek már.

„Igaz, hogy én hordom gyermekünket a szívem alatt, de nagyon fontos, hogy az édesapja is részese lehessen a várandósság időszakának és a szülésnek. Támogatjuk egymást mindenben, ezért fontos, hogy a szülésnél is mellettem legyen”.

Patai Anna hamarosan háromtagúra bővülő családi életükről is beszélt. Mint fogalmazott, szakmája gyerekbarát, nincs benne félelem azzal kapcsolatban, hogy félbeszakad karrierje. Már várja, hogy átélhesse a pillanatot, hogy miközben ő a színpadon áll, ott lesz a közönség soraiban gyermeke az édesapjával. A teljes adás újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán.

Patai Anna, fotó: Ridikül/Tőke Béla

Ridikül – hétköznap 16 órától a Dunán.

Szólj hozzá!

Jön a Református Zenei Fesztivál 2024 – infok, programok itt

Jégkorong világbajnokság 2024 közvetítés tv – infok itt!