in

Ninja Warrior Hungary – megvan a győztes

Befejeződött az első Ninja Warrior Hungary – megvan a győztes.

Több mint háromezer elszánt jelentkező közül került ki az a háromszázharminc ninja-jelölt, aki az elmúlt hetekben pályára állhatott a Ninja Warrior Hungary stúdiójában. Lányok és fiúk próbálták meg bebizonyítani, hogy képesek legyőzni minden akadályt. Nagy bukásoknak is szemtanúi lehettek a nézők, de még nagyobb teljesítményeknek is, igazi hősök születtek. Múlt héten pedig az is kiderült, hogy ki az a húsz versenyző, aki legyőzve az eddigi akadályokat ott lehet a Ninja Warrior Hungary döntőjében. Bakos „Turbódízel” Bence, Béres Norbert, Buzás Gábor, Csorba Martin, Gyömrei Máté, Horgas Péter, Kanizsai Árpád, Krizsán Dani, Margli Zsolt, Márialigeti Kristóf, Márta Zoltán, Merkely Bence, Nagy Dániel, Nerpel Barnabás, Pusztai Bence, Szemerédi Attila, Szentgyörgyi Rómeó, Tircs Gergely, Tompa Gábor és Tóth Arnold minden eddiginél nagyobb feladat elé nézett.

A fiúk tiszta lappal indultak, most csak az számított, hogy a Ninja Warrior Hungary döntőjének tizennyolc akadályból álló kihívását ki-hogyan oldották meg.

Ninja Warrior Hungary döntőjének első pályáján kilenc akadály várt a fiúkra, de nem elég volt ügyesnek lenni, az idő is számított. Ezt az első pályát 4 perc 30 másodperc alatt kellett teljesíteni. Akinek ez nem sikerült, az automatikusan kiesett a játékból. Aki az adott időn belül megnyomta a pokoli torony tetején a piros gombot, vagyis teljesítette az első pályát, neki is indulhatott a következőnek, ahol újabb nyolc akadály várt a versenyzőkre.

Az idő itt is fontos szerephez jutott, hiszen a második pálya első öt akadályára mindössze 80 másodperce volt a legjobb ninja-jelölteknek, ha ez megvolt, jöhetett a többi három akadály. Ezek elvégzésénél nem volt időkorlát, de az egyes akadályok között maximum 30 másodperc pihenőt engedélyek. A második pálya sikeres teljesítése után jött a végső, tizennyolcadik akadály, ami maga a Midoriyama. A Ninja Warrior hatalmas tornyában függő kötélen 20 méter magasba kellett felmászni 30 másodperc alatt annak, aki ninja szeretett volna lenni.

Ez végül senkinek nem sikerült, így a 10 milliós főnyereményt nem vitte el senki, a versenyben az első helyen Gyömrei Máté végzett, ő nyerte az 5 millió forintos nyereményt.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Gyömrei Máté nyertes a Ninja Warrior Hungaryt

A 29 éves szoftverfejlesztő a veszprémi mászócsapat tagjaként vágott neki a monumentális akadálypályának. Ismerd meg a Ninja Warrior döntősét!

– Ehhez a versenyhez nyolcvan százalékban ügyesség és húsz százalékban erőnlét szükséges. Bár a döntős akadályokat sokan tudták volna teljesíteni, végül azért nyertem én, mert bennem ma­radt a legtöbb szufla az utolsó pályaszakasz kezdetéig – mesélte a Borsnak a mű­sor történetének első győztese.

Gyömrei Máté jövőre is megpróbálná

– Szerettem volna a hetedik lenni a világon, aki végigmegy a pályán, így ha kapok rá lehetőséget, jövőre is próbát tennék. Sajnálom, hogy vízbe estem, de képtelen lettem volna továbbmenni – jelentette ki a győztes, aki az ötmillió forintos nyereményt kedvesével, Viviennel közös jövőjébe fektetné.

– Szeretnék lakást venni, és ez az összeg jó kezdet lehet.

NÉV: Gyömrei Máté
ÉLETKOR: 29
FOGLALKOZÁS: szoftverfejlesztő VÁROS: Veszprém

– a veszprémi mászócsapat tagja
– sportőrült, imádja a versenyeket, a győzelem hajtja
– 4,5 éve van barátnője, aki kicsit haragszik a sportra, mert emiatt utolsónak érzi magát

Taroltak a ninja-jelöltek

Kiemelkedő nézettséggel búcsúzott a nézőktől a Ninja Warrior. A TV2 műsorának befejező adása, a húsz döntős emberfeletti küzdelme minden kiemelt korcsoportban idősávjának legmagasabb közönségarányát érte el.*

A nézettségi adatok azt mutatják, hogy hatalmas népszerűségnek örvendett a fizikai korlátaikat feszegető ninja-jelöltek versengése. A műsor minden adása csatornaátlag felett teljesített, a 18-59 évesek körében átlagosan egy adás 388 ezer nézőt ültetett a képernyők elé. A legnézettebb az október 23-i epizód volt, ezen a napon a négy évesnél idősebbek közül több, mint 902 ezer néző követte figyelemmel a játékot. A teljes évadot egyben vizsgálva idősávjának legnézettebb műsora volt mindhárom kiemelt korcsoportban: 18-49-ben 20,2%-os, 18-59-ben 17,8%, míg teljes lakosságban 17,6%-os közönségaránnyal büszkélkedhet.

A december 18-i döntő adás minden kiemelt korcsoportban megnyerte sávját (18-59:18,6%; 18-49:21,2%; 4+: 18,3%) A teljes lakosságot tekintve átlagosan 747.898 néző követte a 20 döntős küzdelmét, amelyben végül a veszprémi Gyömrei Máté bizonyult a legjobbnak. A 29 éves falmászó lett a Ninja Warrior Hungary első győztese, és az 5 millió forint boldog tulajdonosa.

*Forrás: Nielsen közönségmérés, valósidejű nézettségi adatok

Szólj hozzá!
Ninja Warrior Hungary

Ninja Warrior Hungary döntő – így dől el, hogy ki lesz a győztes

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 51. hét: 2017.12.20