in

Megdöbbentő számadat Hosszú Katinka kapcsán – ennyiszer ellenőrizték

Rio 2016 – Tiszeker: egy év alatt 39-szer ellenőrizték Hosszút.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője közölte: az elmúlt 13 hónapban 39 alkalommal tesztelték a doppingellenőrök a 400 méter vegyesen szombaton olimpiai aranyérmes úszót, Hosszú Katinkát.

Ezt a szakember a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság sajtószolgálatának mondta, miután több amerikai sajtóorgánum is burkoltan kétségbe vonta, hogy Hosszú Katinka tisztán, tiltott szerek használata nélkül szerzett világcsúccsal aranyat Rióban.

“Enyhén szólva is elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a felfüggesztésekkel, másrészt pedig a megalapozatlan vádaskodásokkal” – idézte a 2017-es vb médiaszolgálata által kiadott hétfői közlemény Tiszekert.

A MACS vezetője hozzátette: a 39 tesztből 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó tesztelés. Hosszúnak egy alkalommal helyszíni kábítószer-ellenőrzésen is részt kellett vennie.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Tiszeker megjegyezte, ezen kívül a nemzetközi szövetség (FINA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is többször ellenőriztette Hosszút.

– MTI –

Szólj hozzá!

Rio 2016 – Karakas Hedvig győzelemmel kezdett – nyilatkozott az edzője

Rio 2016 – Ungvári Miklós győzelemmel kezdett