in

Magyarország Szépe 2015-ben: Kiss Daniella

A zsűri döntése alapján Kiss Daniella képviselheti majd hazánkat a Miss World nemzetközi döntőjén Kínában.

Az első udvarhölgy Lepp Dorina, a második udvarhölgy Steingruber Virág lett.

A közönség díjat szintén Kiss Daniella kapta.

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért.

A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és – a tavalyi évhez hasonlóan – nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!

Az egyhetes felkészítő táborban a testi adottságaikból és a tehetségükből, a mosolyukból és a profizmusukból, illetve a fittségükből vizsgázva került a 16 döntős a vasárnap esti gálába.

A műsorban egyébként mások mellett fellépett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes, Compact Disco és Haddaway is.

A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.

Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.

Az idei Magyarország Szépe versenyre több ezer lány jelentkezett, közülük választották ki az elő- és a középdöntőn a legszebb 20 hölgyet.

 

Szólj hozzá!

Miss Word Hungary 2015: Élő közvetítés, live stream

A Totó 2015. 26. hét 1. és 2. fordulójának mérkőzései