Kismenők – Váradi Évike: Szélvész szamba

Hirdetés

Apáti Bence megdöbbent az ötéves Váradi Évike tehetségén, azt mondta, ő ennyi idősen kettőt nem tudott egyenesen lépni. Hajós Andrásnak az tetszett a legjobban, mennyire önfeledten táncolt a színpadon a csöpp lány, Ábel Anita szerint is szélvészként söpört végig.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Jöhetnek a hozzászólások

Watch Dragon ball super