in

Kismenők – Malaczkó Réka: Mesés egyveleg

Réka ezúttal nővérével, Annával állt a Kismenők színpadára. A testvérpáros a Jégvarázsból adott elő részleteket.

A kissé jeges, de nagyon kedves produkciót a zsűri 167 pontra értékelte.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével.

A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is.

A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

Kismenők – Üzenet lánycsapat: Kiközösítés

Kismenők – Szabó Bence: You Raise Me Up