in

Kismenők – Luppinger Attila: Egyveleg magyar tánccal

Luppinger Attila produkciója után Lajtai Kati azzal viccelődött, már érti, miért csajozós hangszer a gitár, Hajós András pedig azt mondta, máris irigy a tehetséges fiú majdani sikoltozó rajongótáborára.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével.

A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki és nyerj valódi pénzt! KLIKK!
Szólj hozzá!

Kismenők – Tempó Ütőegyüttes: Filmzenei válogatás

Kismenők – Bánki Beni bekerült