in

Kismenők – Horváth Csenge: King

Hajós András szerint Csengének nagyon különleges hangja van, szerette volna tovább hallgatni. Ábel Anita teljesen egyetértett vele, Lajtai Kati pedig hozzátette: a lány ösztönös tehetség, és egy kicsit irigykedik is a hangjára…

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

Kismenők – Jenei Deborah: Radioactive

A Nagy Duett 2016 páros – Berki Krisztián és Fésűs Nelly