in

Kismenők – Harza Márk: Se vele, se nélküle

Harza Márk bölcs és humoros székely népmeséje ˝közönséggé tette a közönséget˝ Hajós András és Ábel Anita szerint – vagyis az első pillanattól az utolsóig lekötötte és szórakoztatta a hallgatóságát.

Harza Márk 183 pontot kapott a produkciójára.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző.

A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.


JÁTSSZ MA IS ÉS NYERJ! LOTTÓZZ AKÁR INGYEN!
Próbáld ki MOST és nyerj valódi pénzt!
Szólj hozzá!

Kismenők – az X-Treme Crew bekerült: infok, érdekességek

Kismenők – Bánki Beni: Helló, netnemzedék…