in

Kismenők – így búcsúzott két tehetség

Malaczkó Réka és Luppinger Attila búcsúzott a Kismenőktől.

Hat kistehetségért izgulhatunk a június 4-ei döntőben.

A Kismenők című tehetséggondozó szuperprodukcióban a kis tehetségeké a főszerep, Ördög Nóra és Tilla vezetésével. A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is. A TV2 évek óta kiemelt figyelmet fordít az énekes tehetségek felkarolására, azonban most műfaji megkötés nélkül bizonyítja be, hogy a nagy tehetség ott van a kicsikben is. A műsor négy zsűritagja: Ábel Anita színésznő-műsorvezető, Lajtai Kati énekesnő, Apáti Bence balettművész és Hajós András dalszerző. A Kismenők nem egy verseny, elsősorban a tanuláson, a tehetség-gondozáson van a hangsúly. Ezért Nóri és Tilla támogatása mellett szakmai segítséget is kapnak a gyerekek: olyan profi tanárok készítik fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

Szólj hozzá!

A Nagy Duett 2016 – ma kiderül, kik jutnak a döntőbe

hatos lottó nyerőszámok

Hatoslottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét: 2016.05.22