A január hó jeges ölelése alatt a természet szunnyad, az év kezdetének csendjében elidőzve. Ebben az időszakban a költészet is új fejezeteket nyit, és érzékenyen megörökíti a téli hónapok hangulatát. A januári versek egyfajta elmélkedést kínálnak az idő múlásáról, a hidegről, és az év első napjainak különleges atmoszférájáról.
Ebben a cikkben kísérletet teszünk arra, hogy megidézzük a januári hónap lírai szépségét, és bepillantsunk a költők lelkébe az évkezdet varázslatos pillanataiban. Ismerjük meg a versek januárról szóló különleges világát, amely az idő és évszakok váltakozásában rejtőzik.
Íme a Versek januárról összeállításunk.
Csukás István: Januári hó hull
Schmidt Lívia: Január
Ez is csak úgy indul,
mint az összes
többi reggel:
lassan, álmosan –
majd az ember felkel,
és kinéz a párás,
maszatos ablakon,
deres január áll
némán az udvaron…
Vár vigyázzban, fegyelmezetten,
mogyoróág meg sem rezzen,
s ne gondoljam, oly szigorú,
terve is van, édes bosszú –
megengedi a
napnak kegyesen,
kis házunkba beleshessen…
A cinkos nap meg
akkorát köszön,
lakásunk csupa fényözön,
akárcsak nyár derekán.
Pedig ez az Újév napja,
a két cimbora olyan csalfa,
azt gondolják, félrevezetnek…
Bár nyoma sincs a régi teleknek,
látom, kint mínuszok vannak:
szomszéd ház teteje
behódol a fagynak,
fehéren csillognak a
picike cserepek,
büszke kémény szája
lágy füstöt ereget.
Hideg van, morcos január
és minden, ami vele jár:
befagyott tócsák,
zúzmarás ágak,
a macskák
összebújnak, fáznak,
talán azt gondolják,
amit én – meglehet –
A kutya vigye már el
ezt a zord telet!
Gani Zsuzsanna: Január
Nézd, lassan elszenderül a világ,
most hallhatod suttogó szavát.
Látod, most szelíden ránk mosolyog,
s békésen búgja legszebb dalát.
Varázslatos hangja szívemhez szól,
érzem, titokban könnyem pereg.
Képzeletben puha hóban nyugszom,
egy veréb halkan hozzám rebeg.
Megilletődve heverek magam,
a néma csend már tovaröppen.
Peregni kezd a csoda az égből,
lassan minden fehér köröttem.
Egyre fagyosabb a tél, zord, rideg,
de néha előbújik a Nap.
Reményt hoz, bús szívet melengetőt:
szeretném festeni a tavaszt!
Csukás István: Január lekocog a lépcsőn
Január lekocog a lépcsőn,
hóval teríti a vedlett falakat,
itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr,
ahol a kabátja elszakadt.
Vigyázva lépkedek a hóesésben,
meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig,
fehér lett üstököm, s a hátamon
habzó angyalszárny világít.
Lábammal írom most a verset,
e séta lesz most a költemény,
bár összevissza ritmusban lépeget,
de azért van benne zene és remény,
hogy lábtörés nélkül elérek a célig,
s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra,
válluk vonogatva elmaradnak a fák,
sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa.
Kisandítok a hó alól, a tél alól,
sirály sípol, beérkező vonat dudál,
kemény sarokkal hersegve csúszkál
s a jégbe monogramokat vés február!
Grósz Dávid: Január
Sűrű hópelyhek táncolnak az égben,
keringőznek többször is a szélben.
Holle anyó késve rázza dunyháját,
fehér hó fedi az év első hónapját.
Simola Teréz Csilla: Január
Jégvirágos január,
Balatonon fakutyák.
Havas a táj, csikorog,
Csizmám talpa nyikorog.
Cinege ül faágon,
Csiripeli: úgy fázom!
Varjú repül, úgy károg:
Jobb volt minden a nyáron!
Odakint a hó esik,
Meleg tea jólesik.
Szél seper a teraszon,
Teámat most lerakom.
Puhán kavargó pelyhek,
lassan cammogó percek.
Téli képnek véget vet,
Nagy hirtelen sötét lett.
Szilágyi Domokos: Január
Csíp a dér,
Csupasz ág feketéll,
pihenő cinegék
szeme még feketébb,
s a nyitott kapunál
didereg a Január.
Kányádi Sándor: Jön január
Porka havak esedeznek,
sopánkodnak a verebek.
Jegenyefán óvsárolják
Januárt a zajgó csókák.
De Január rá se ránt a
fákon csárogó csókákra,
sem a tetőn dideregve
siránkozó verebekre.
Azért van a csűrön cserép,
bújjon alá, aki veréb
s a füstölgő kémény mellett,
aki csóka, melegedhet.
Jön Január, megy Január,
kinek-kinek kedvébe jár,
szánkót csusszant, ródlit lódít,
gyermekekkel hógolyózik.
A kucsmáján, lám, mit látok,
egy korai hóvirágot.
Sorra sétál minden házat,
s boldog újévet kívángat.
