A helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepségen kialudt a láng Rio de Janeiróban, s ezzel befejeződött a XV. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely szeptember 7-én kezdődött.
A brazíliai viadalon 22 sportágban küzdöttek a résztvevők, 164 ország több mint 4000 sportolója, köztük 43 magyar vett részt. A piros-fehér-zöld küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett.
Bár néhány szektort a koreográfia miatt lezártak, ezt leszámítva a legendás Maracana Stadion lelátójának nagy része megtelt a mintegy háromórás ceremóniára, amellyel a házigazdák a sportolók és a lebonyolítást segítő önkéntesek előtt kívántak tisztelegni, s amelynek központi eleme a hang és a zene volt.
A paralimpián részt vett sportolók már az első perctől a küzdőtéren foglaltak helyet, az aréna egyik rövidebb oldalán emelt hatalmas színpad és kivetítő előtt. A nyitó jelenetek után felvonták a brazil lobogót, s felhangzott a brazil himnusz, amelyet a vak tenor, Saulo Laucas előadásában hallhatott a közönség.
Ezután tűzijáték kíséretében az arénába érkeztek a nemzetek képviselői, a magyar zászlót a 100 méter háton bajnok úszó, Tóth Tamás vitte a küzdőtérre.
A műsor egyik központi részében – a zenén keresztül – bemutatták a dél-amerikai ország gazdag állat- és növényvilágát, majd a víz és a szív volt a főszereplő. Ezt követően átadták a Vang Jun Daj-díjakat, ez az 1988-as szöuli játékok óta hagyomány. Ezúttal a nőknél az orosz születésű amerikai Tatyana McFadden, a férfiaknál pedig a függetlenként indult, szíriai Ibrahim al-Husszein kapta meg az elismerést.
A folytatásban köszöntötték azt a hat sportolót, akit beválasztottak a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságba (IPC), valamint a lebonyolítást segítő 15 ezer önkéntes néhány képviselőjét, akik egy-egy brazil virágot kaptak munkájuk elismeréseként.
A legemlékezetesebb pillanatok
A nagy kivetítőn bemutatták az idei paralimpia legemlékezetesebb pillanatait – a kisfilmben a magyar kerekesszékes vívó, a Rióban egy ezüstöt és két bronzot nyert Krajnyák Zsuzsanna is feltűnt -, majd a mozgalom himnuszának elhangzása közben levonták az IPC lobogóját. Ezt Eduardo Paes, Rio de Janeiro polgármestere átadta Sir Philip Cravennek, az IPC elnökének, aki továbbadta Koike Jurikónak, a következő, 2020-as házigazda Tokió kormányzójának. A japán főváros egy több mint tízperces, pörgős műsorral mutatkozott be, a főszereplő egy-egy amputált lábú modell és táncos, valamint egy látássérült előadóművész volt.
Carlos Arthur Nuzman, a szervezőbizottság elnöke záróbeszédében megemlékezett a szombaton elhunyt iráni kerékpárosról, Bahman Golbarnezadról. A C4-5-ös kategóriában szerepelt, 48 éves Ázsia-bajnok bukott a mezőnyverseny során, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette.
A riói napokról szólva Nuzman úgy fogalmazott: megtörtént a lehetetlen, most pedig lezárul egy történelmi korszak.
“Brazilok, soha ne adjátok fel! Gratulálok, Rio, gratulálok, Brazília, sok sikert, Tokió!” – mondta az ország olimpiai bizottságának elnöke.
Sir Philip Craven is az iráni kerekes tragédiájával kezdte összegzését, s egyperces néma emlékezésre kérte a közönséget. Beszédében dicsérte a házigazda brazilok szenvedélyességét, vendégszeretetét, pozitív hozzáállását, s mint mondta, elsősorban a helyi lakosokra, a “fantasztikus kariókákra” fog emlékezni az amúgy rengeteg látnivalót kínáló Rióból.
A brit sportdiplomata beszéde alatt hatalmas zápor zúdult a stadionra, sok néző el is menekült a lelátó alsóbb, kevésbé fedett szektoraiból, és több sportoló is védett helyet keresett magának.
A ceremónia egy nagy bulival zárult, amelynek során népszerű brazil énekesek előadását hallhatta a publikum. Ezzel a résszel a szervezők arra buzdították az embereket, hogy szélesítsék érzékeiket, a különbözőségekre erőként tekintsenek, s egy olyan világot építsenek, amely mindenkié. A parti a házigazdák szándéka szerint az egyetemes szeretetet szimbolizálta.
A buli közben, záróakkordként 300 szélkerék érkezett az arénába, s ezek oltották el a lángot, amely a paralimpia kezdete óta lobogott, és szimbolizálta a játékok szellemiségét.
A riói volt az első paralimpia Dél-Amerikában.
